A halál nem tabu - kampány halottak napja előtt

A halál nem tabu,  pedig ez az utolsó tabu, amelyről nyugati társadalmunkban nem beszélünk. Halottaink napja közeledik. Talán ez az egyetlen időszak, amikor lehetőségünk és szándékunk is van a halálról beszélgetni. Éppen  ezért és ezt a témát választották kampánytémájuknak a magyar temetkezéssel foglalkozó szervezetek. A kampány szóvivője Palkovics Katalin, aki egyben a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete elnöke is. 

- Az idei kampány témája, hogy a halál nem tabu. Miért ezt választottátok?

- Így igaz. A következtetés az abból fakad, hogy tavaly a tavalyi kampányunknak a fő jelmondata az volt, hogy ne vigye haza,  a családi fészekben temetőt. De rájöttünk, hogy  hogy igazából a legnagyobb probléma a halál tagadásával, és nem elfogadásával kapcsolatos. Az idei kampányunknak elsősorban tájékoztató jellege van, illetve egy kicsit közelebb szeretnénk hozni a halál tényét, hogy ne legyen tabu. Gondolok itt arra, hogy az én nagyszüleim, szüleim még együtt tudtak élni a halállal, hiszen általában otthon, családi körben mentek el a szeretteik, tehát ők ezt meg tudták élni azt,amit a mai emberek tagadnak. Ez biztos abból is fakad, hogy mára már nehezen megoldható,hogy az utolsó idejükben velünk lehessenek a szeretteink, így a legtöbbjük egészségügyi intézményben vagy szociális intézményben hunyt el. Így nem testközeli, ha fogalmazhatok, az élmény. El kell fogadnunk az alábbiakat:

• Az emberi élet természetes és elkerülhetetlen része a halál és ahhoz kapcsolódóan az utolsó búcsú, vagyis a végtisztesség adása.
•  Az utolsó búcsú lehetőséget ad arra, hogy  méltó módon emlékezzünk meg a szeretett elhunytról, megosszuk az emlékeket, és megköszönjük az általa hagyott örökséget  teret adjunk az emlékezésnek és az elengedésnek, ezzel segítve a gyász feldolgozását. • És teljesítsük mindezzel az elhunyt utolsó kívánságát.

- Valójában itt a halálunkról való gondoskodás is ebbe tartozik, hiszen az én nagyszüleimnek ki volt készítve, hogy mibe temessék el. Nagyon pontosan rendelkeztek arról, hogy mi hogyan történjen. Már jó előre megvásárolták a sírhelyüket, félretették a temetésre a pénzt, és ez mintha most már nem így lenne. Ez is ebbe tartozik, hogy tagadjuk a halált?

-A tagadás következménye az, hogy egyáltalán nem beszélünk róla. És bizony az a tapasztalatunk, hogy eljön az a kor általában olyan 70 év fölött, amikor az ember biztonsággal szeretné tudni, hogy ha ő elmegy, akkor a földi mivoltja hogyan intéződik a továbbiakban? Milyen szertartása lesz? Hogyan szeretné, hogy elhelyezzék,rendelkezik arról, hogy hagyományos koporsós temetése legyen egyházi szertartással, vagy sem. A hozzátartozóknak rengeteg olyan döntést kell hozni, ami nagyon nehéz, ha ezt előre nem beszélik meg. Ilyen a többi között például egy sírhelyválasztás. Nem mindegy, hogy hova kerül az elhunyt, annak aztán a későbbiekben milyen költségei lesznek, akár megváltással kapcsolatban, akár gondoskodás a sírhelyről. Ha ezt megbeszéli időben a család, akkor nekik is könnyebb lesz a döntést meghozni. 

- Ha van végakarat, azt mennyire tartják tiszteletben, mi a tapasztalata?

- Ez is nagyon változó. Amennyiben tudják, akkor természetesen a tiszteletben tartják, és akként cselekszenek, de pont azt vettük észre, hogy a legtöbben nem is tudják, hogy szerettük, mit és hogyan szeretett volna.

- Mert nem beszélünk róla...

- Nem jelenti azt, hogy a piacotok féltitek? Hogy profán legyek?

- Én ezt határozottan szeretném visszautasítani, mert itt egyáltalán nem erről van szó. Egyszerűen nálunk van a tapasztalat. Tehát hozzánk jönnek vissza azok a hozzátartozók, akik például hazavitték az urnát, és rájönnek arra, hogy nem tudnak vele együtt élni. Éppen ezért kértünk fel pszichológusokat és gyászterapeutákat, hogy szakembereket is, hogy segítsenek abban hogy, szembe tudjunk nézni az elmúlással, mert éppen a tagadás miatt, az elfogadása és a feldolgozása is sokaknak komoly gondot okoz. Éppen ezért hangoztatjuk azt, hogy beszéljünk róla.

- Te együtt élsz a halállal...

- Én gyakorlatilag napi szinten, igen.

- Tudomásul vetted?

- Én igen, de én keresztény emberként tudom, hogy nincs vége. Nincs vége. Tehát élet, halál, élet. És az lesz a nagybetűs élet. Tehát nekem van kapaszkodóm, reménységem, mert én tudom, hogy van folytatás...

- Akkor így neked a hittel könnyebb elfogadni a szeretteid hiányát is...

- Sokkal, igen, mert tudom, hogy jó helyen vannak, és ez nekem megnyugvást ad. Tehát, ha az embernek van kapaszkodója, akkor könnyebben szembenéz az elmúlással is.

- Mindenszentek, halottak napjára készültök. Ilyenkor nagyüzem van nálatok..

- Így van. Ilyenkor elég nagy a tumultus is, úgyhogy már most kérem a kedves hozzátartozókat, temető látogatókat, hogy legyenek türelemmel egymás iránt.

- Te is készülsz?

- Persze, minden évben családdal együtt megyünk ki.  Nagyon szeretem ezt az alkalmat, mert ilyenkor a család minden élő generációja ott van egyszerre. Három generáció van most, akikkel együtt tudunk így kimenni, jó, mert így tudjuk ápolni az ősök emlékét is... Kellemes, aranyos családi történeteket szoktunk ilyenkor mesélni.

- És akkor utána együtt egy étkezés?

- Többnyire igen, a család ilyenkor együtt tölti azt az egész délután estét. És kellenek ezek a meghitt pillanatok minden család életében...

 - Gyökereink ismerete nélkül nem tudjuk a jövőnket tervezni...

- Ez pontosan így van. Goethe azt mondta, hogy „a legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak”

Korábbi cikkünk ebben a témában