Bemutatkozó

2 órája

Pályaorientáció: nyílt nap volt a Bánkiban - képgalériával

A Bánki jelenlegi és jövőbeni diákjainak tartottak pályaorientációs- és nyílt napot. A pályaorientáció során a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikuma 9. és 10. évfolyamának tanulói több, jövőbe mutató előadáson vettek részt 2024. október 24-én.

Antal Lajos

Fotó: Antal Lajos

A pályaorientáció szellemében életre hívott rendezvényt Dr. Bartal Orsolya, a Bánki igazgatója nyitotta meg. Az első előadás keretében Szemenyei Csilla, a DUE felsőoktatási Igazgatója mutatta be a Dunaújvárosi Egyetemet, annak múltját, jelenét és jövőjét a népes hallgatóságnak. 

Pályaorientáció
Pályaorientáció keretében, nyílt napon mutatta be a Bánki az általa kínált lehetőségeket
Fotó: Antal Lajos

A bánkis diákok plusz száz felvételi pontot kapnak, ha a helyi egyetemet választják középiskolai tanulmányaik végeztével. A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. képviseletében Proity András Zoltán tartott előadást, melynek keretében a Bánki egyik duális partnereként ismertette meg a vállalatcsoportot, és a vállalatcsoportnál való elhelyezkedés lehetőségét. Mlecsenkov András a MÁV-START Zrt humánpolitikai szakértője az állami vasúttársaság bemutatását követően részletes leírást adott arról, hogy milyen szakterületeken várja a vasút, a kötöttpályás közlekedést érdeklő fiatalokat. A Bánkiban jelenleg is folyik vasúti járműszerelő technikus képzés, melyben kiváló duális képzési partnere az iskolának a MÁV ZRT. Csikósné dr. Maczó Edit pályaválasztási- és karriertanácsadó a sikeres szakma- és pályaválasztást elősegítő előadásában aktuális és egyben igen izgalmas témát járt körül „Mi a Pálya?” című prezentációjában a munkaerőpiac mai trendjei mellett az mesterséges intelligencia munkaerőpiaci jelenéről, jövőjéről, az általa jelentett veszélyről és lehetőségekről beszélt. Világszerte több tízmillió állás megszűnését és ugyanakkor hasonló nagyságrendű álláshely létrejöttét prognosztizálják szakember az elkövetkezendő fél évtizedben.

Pályaorientáció: sok érdeklődő vett részt a nyílt napon

A felsőbb – 11., 12., 13. – évfolyamosoknak Lóki Bence, a DUE Kommunikációs Intézetének vezetője tartott előadást a DUE-n való továbbtanulási lehetőségekről. A város és környékének egyik legnagyobb munkaadója napjainkban a Hankook Tire Magyarország Kft., melynek képviseletében Oláh Szabolcs anyagfejlesztési menedzser először a vállalat legfontosabb termelési adatairól, majd annak technológiájáról és fenntarthatóságról adott részletes ismertetőt. Dr. Katona Judit a Hankook képzési szakértője a vállalattal való képzéseket és elhelyezkedési lehetőségeket mutatta be.

A pályaorientációs napot követően a Bánki leendő diákjait várta nyílt nap keretében. A rendezvény során az érdeklődő általános iskolás diákok és szüleik több előadás keretében ismerhették meg az intézményt, a válaszható szakokat, a tanulható idegen nyelveket, és a későbbi továbbtanulási lehetőségeket. A mintegy száz érdeklődő lehetőséget kapott az iskola bejárására is, melynek keretében megnézhették a szaktantermeket, a kipróbálhatták az informatikai eszközöket, és működés közben láthattak néhány gépet is. 

Hálás köszönet illeti az OTP Bank Nyrt.-t a jelentős összegű anyagi támogatásért, melyet a rendezvény színvonalas lebonyolításához a DUE Bánki Donát Technikum rendelkezésére bocsátott.

Kiemelt duális partnerünknek, a MOL Nyrt.-nek köszönjük, hogy nem csak szakértelmével támogatta pályaorientációs rendezvényünket, hanem a financiális hátterét is biztosította.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában