A negyvennyolcas hősök szerelmei és szívzűrjei – Csorba László előadása

„Szeretve mind a vérpadig…” – A ’48-as nemzedék nagy szerelmei és titkos „szívzűrjei: Széchenyi, Batthyány, Petőfi. Ezzel a címmel tartott előadást a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban hétfőn este Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatója. Látható, hogy izgalmas a téma: olyannyira az volt, hogy még az előadó jó félórás (az út- és forgalmi viszonyoknak betudható) késését is fogyatkozás nélkül húzta ki a termet megtöltő publikum.

S Csorba László nem volt hálátlan. Olyan sajátos szemszögből és olyan lenyűgöző tárgyi, előadói tudással világított rá történelmünk néhány alig ismert szegletére, hogy alig mondunk valamit azzal: nagy sikert aratott!

Ám nézőpontját rögtön jónak látta megmagyarázni. Vajon szabad-e mégoly fontos történelmi szerepet játszó figurák esetében szerelmi titkokat boncolgatni? Hiszen őket is megilleti a magánélet védelme! Válasza saját kérdésére: igenis, szabad – amennyiben csakis a magánéletben rejlő titkokkal lehetséges megmagyarázni egyébként érthetetlennek tűnő történelmi eseményeket, és ha kellően tiszteletben tartjuk a személyiséget, és kellő méltósággal magyarázza meg, mi is történt?

Még egy kiegészítéssel kezdett: a cím, Szeretve mind a vérpadig természetesen Jókaitól való, ám ez a regény a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, az árulóvá lett Ocskay László brigadérosról szól. Viszont olyan jól illett a történész kutatásainak témájához, hogy mégis kölcsönvette.

Látszólag nyílt út

Elsőként gróf Széchenyi Istvánt mutatta be az előadó. Felemlítve, hogy szülei Széchenyi Ferenc és Festetics Julianna voltak – márpedig az ő szerelmi regényük is megér pár mondatot. Ferenc gróf szerelme, Julianna ugyanis (nyilván a család akaratából) a testvér­báty, Széchenyi Pál felesége lett! Ferenc önkéntes száműzetésbe vonult emiatt, ám néhány év múlva a báty elhunyt (mielőtt komoly krimit képzelnénk az eset mögé: betegségben halt meg), és látszólag megnyílt az út a szerelmesek előtt. Látszólag. Ahhoz ugyanis, hogy korábban sógorságban lévő személyek összeházasodhassanak, pápai engedélyre volt szükség. Amit végül, nagy diplomáciai hadjárat és akkoriban igen komoly összegnek számító hatezer aranytallér kifizetése után meg is kaptak.

Nos, fiuk, Széchenyi István is testvére, Pál ír származású feleségébe, Caroline-ba szeretett bele. Itt azonban nincs happy end: a hölgy meghalt, Istvánon pedig eluralkodott az önvád. Ami az előadó szerint arra utal, hogy már kora ifjúságában egészségtelen lelki folyamatok indultak be a később öngyilkossá lett Széchenyiben.

Keszekusza szerelmek

Később is sok reménytelen, sőt: eleve reménytelen szerelme akadt Széchenyinek: Caroline húga, Celina, majd Hunyady Gabriella grófnő, aztán a hétgyerekes Zichy Károlyné, akinek figyelmét talán azzal a hihetetlen országformáló energiával próbálta elnyerni, amilyennek mi az iskolai történelemkönyvekből ismerjük a „legnagyobb magyart”. Zichyné férje halála után végül férjhez ment Széchenyihez, akit azonban még Döblingben is szoros, talán gyengéd szálak fűztek orvosnőjéhez.

Wesselényi Miklósról, az árvízi hajósról az a mendemonda járta, folytatta tovább Csorba László, hogy az erdélyi birtokát övező falvakban harmincöt törvénytelen gyermeke született. Ez azonban nem igaz, fűzte hozzá az előadó. Legfeljebb harminc gyereke lehetett… Közülük hetet anyakönyveztetett, Versényi néven.

A második férj

Petőfi haláláról is volt egy elmélete a történésznek. A költő Szendrey Júliához fűződő legendás szerelmét új nézőpontba helyezve, a Szeptember végén-t idézve felvetette, hogy Petőfi, aki pár napos ifjú házasként írta a világirodalom talán legszebb szerelmes versét, valójában eszelős módon féltékeny volt feleségére. „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,/ Fejfámra sötét lobogóul akaszd,/ Én feljövök érte a síri világból/ Az éj közepén, s oda leviszem azt,/ Letörölni véle könnyűimet érted,/ Ki könnyedén elfeledéd hívedet,/ S e szív sebeit bekötözni, ki téged/ Még akkor is, ott is, örökre szeret!” Petőfi eltűnése, a segesvári csata után Júlia férfiruhát öltve bejárta a csatateret és környékét, sok emberrel beszélt, s meggyőződött arról, hogy férje nem maradhatott életben. Évekkel később ezért fogadta el második férje, Horváth Árpád egyetemi tanár baráti segítségnek gondolt ajánlatát a névházasságra (amiből aztán igen szerencsétlen kapcsolat fejlődött ki), kisgyerekét egyedül nevelve. A Budapest-józsefvárosi plébános, Szántófi Antal össze is adta a párt, s mikor a Habsburg-udvar igazoló jelentést íratott vele, a katolikus egyház törvényeinek megfelelően meggyőződött-e kellőképpen arról, hogy az özvegyasszony első házastársa valóban elhalálozott, a plébános formás esszében vezette le meggyőződését: elképzelhető-e, hogy személyes ismerőse, Petőfi Sándor, aki túlzón féltékeny volt feleségre, évekig ne jelentkezett volna nála, ha él?

Több más 1848-as szereplő: Vasvári Pál, Jókai Mór, Bulyovszky Gyula, Nagysándor József szerelmeinek felvillantása után Csorba László rátért a történelmi szempontból is talán a legérdekesebb esetre, Batthyány Lajos miniszterelnök szerelmi életére.

Az 1848–49-ben mérsékeltnek mondható, a császári udvarral kapcsolatban kompromisszumokat javasoló, az alkotmányos monarchia híveként fellépő Batthyány halála előtt sokáig értetlenül álltak a történészek. Ha valakit, gondolták, őt igazán fölösleges volt halálra ítélni az aradi tizenhármakkal.

A megoldás Batthyány mozgalmas szerelmi életében rejtőzött.

A korszak, a magyar reform­kor férfijainak tekintélyes hányada csodálta és imádta (sokan csak a távolból) a valóban feltűnő szépségű, ám rendkívül eltérő természetű Zichy-nővéreket. Antónia, az idősebb a szépség mellett az erő, az okosság, a méltóság megtestesítője is volt, míg Karolina tüzes, vidám, energikus személyiséggé formálódott. Batthyány az idősebb nővért, Antóniát vette feleségül, aki jelentős befolyással bírt a gróf politikai szerepvállalására is: ösztönözte a kiállásra a reform­pártiak mellett.

1848-ban Batthyány alakította meg az első felelős magyar kormányt, és nagyrészt az ő szervező munkájának köszönhető, hogy a magyar honvédsereg Pákozdnál képes volt megállítani Jellasics horvát bán seregét. Már csak azért is, mert a magyar hadat vezénylő Móga eleinte megtagadta a szembeszállást a császári seregekkel, mondván, hogy ő császári tiszt, ám Batthyány kérdésére, hogy vajon Jellasics, aki ugyancsak császári tiszt, nem szegi-e meg a császár és a magyar kormány között megköttetett szerződést a fegyveres támadással, Móga, aki már kardját is letette a pákozdi református templomban az úrasztalára, belátta: jogos a magyarok védekezése.

Itt két érdekes momentumot is megemlített a történész.

Elégetett dokumentumok 

Az egyik, hogy Jellasicsot sok pletyka szerint gyengéd szálak fűzték Zsófia főhercegnőhöz, amire ugyan nincsenek bizonyítékok, de elképzelhető, hogy a főhercegnő, céljai érdekében, valóban szédítette valamennyire a horvát bánt, aki elhitte, hogy lehet köze Zsófiához.

A másik, hogy a Csepel szigetet védő Görgey portyázókat küldött a Dunántúlra, és katonái elfogták az egyik császári postaszekeret. A leveleket, amiket Bécsből küldtek Jellasics törzskarának, bizonyíthatóan olvasta a Pákozdon tartózkodó Batthyány, aki később elégettette az összes dokumentumot. Mondják, hogy ebben a postacsomagban volt Zsófia egyik, a bánnak címzett levele, ami lehetséges, hogy félreérthető fogalmazásban íródott. S Batthyány, úriemberhez méltón, hiába égettette el a teljes postát, Zsófia nem akart a magyar főrend gavallérságától függeni. Sőt: egyenesen meggyűlölte emiatt a miniszterelnököt, s később elérte, hogy életével fizessen.

Időhúzó tárgyalás

Ám ahhoz Batthyányit még el is kellett fogni. És itt különösen nagy a zűrzavar a hivatalos történetírásban. Amikor 1848 telén Windischgraetz herceg megközelítette Budát, és a magyar kormány Debrecenbe távozott, Görgey csapatai pedig a Felvidékre húzódtak, remélve, hogy az osztrák csapatokat is maguk után húzzák, a bicskei kastélyban Windischgraetz fogadta a magyarok küldöttségét, akik időhúzó tárgyalásra érkeztek. Mivel azonban az osztrák herceg csakis a feltétel nélküli megadásról lett volna hajlandó tárgyalni, a találkozó kútba esett. A küldöttség tagjai között volt Deák, Majláth – és Batthyány, akit azonban Windischgraetz nem volt hajlandó fogadni. Talán azért, mert a császári udvarban, Zsófia főhercegnő tartós aknamunkájának következtében, akkor már nemkívánatos személy volt a korábbi miniszterelnök. Batthyány a kastély más termében várakozott, ám őt is elfogták és Budára vitték az osztrákok. Ott azonban (talán szervezési mulasztásból eredően) egyszer csak megszűnt a fogvatartott magyarok őrizete. Akik éltek is az alkalommal, és sebesen maguk mögött hagyták a fővárost.

Kivéve Batthyányt.

Kislányát akarta látni

Aki sógornőjéhez, Károlyi Györgynéhez sietett, a Károlyi-palotába Pesten. (Ez ma a Petőfi Irodalmi Múzeum.) Zichy Karolina és Batthyány Lajos, amint azt levéltári bizonyítékok is alátámasztják, 1846–47-ben sokat voltak együtt, kettesben, házastársaik nélkül az olaszországi Bergamóban. Miközben Batthyány például egy levelében arra kéri egyik barátját, hogy írja azt az ő feleségének, hogy együtt vannak Lembergben, s onnan majd Drezdába mennek tovább…

Az időpontok egybeeséséből kiderül, hogy Zichy Karolina legkisebb leányának, Károlyi Pálmának az apja valójában: Batthyány Lajos. Aki azért nem sietett el Pestről, fogságát, életét is kockáztatva, mert szerelmét, Karolinát és kislányát akarta látni.

Ott is fogták el, a Károlyi-palotában.

Betemettette azt, és visszafordult a koporsóval

Még egy érdekesség: Károlyit ugyanaz a pap temette, Szántófi Antal, aki később összeadja majd Szendrey Júliát Horváth Árpáddal. Szántófinak a kivégzett miniszterelnököt a temető árkába kellett volna elhantoltatnia, jeltelenül, ám ő megszervezte, hogy a kiásott sírgödör sokkal kisebb legyen, mint a termetes Battyhány. Így erre való hivatkozással betemettette azt, és visszafordult a koporsóval. A császári őrségnek a városkapuban eszébe sem jutott, hogy a koporsóban a temetőből visszafelé jövet még benne lehet a nevezetes holttest… A család beleegyezésével a pesti ferences templom kriptájába temette aztán Szántófi Batthyányt, ahol a sírfelirat mindössze három betűből állt: G. B. L. Gróf Batthány Lajos.