2024.06.25. 11:00
Kétnapos testvértelepülési találkozót tartanak Mezőfalván
Barátságról, kapcsolatokról és felhőtlen szórakozásról szól a hivatalos néven Mezőfalvi Testvértelepülési Találkozó. Programokból az idén sem lesz hiány a kétnapos rendezvényen.
Hagyomány már ez a rendezvény
Fotó: Horváth László
Június 28-án, pénteken a már hagyományos Rock esttel nyit a falunap. 19.30-tól bemelegítésként színpadon a Rockstars Not Dead, majd 21.30-tól a P-Mobil csap a húrok közé. Június 29-én, szombaton 9 órától a már hagyományos főzőversenyen gyújtanak a kondérok alá a civil szervezetek, intézmények, baráti társaságok tagjai. 10 órától részt vehetünk a II. Baráti motoros délelőttön a mezőfalvi motorosokkal. A délelőtt folyamán kézműveskedés, arcfestés, íjászat, óriás légvár, gyerekjátszó, pónicikli, SG LIMO bemutató is várja a kilátogatókat.
A színpadon 12.25-től megnyitóval kezdődik a programok sora. Először Márok Csaba Mezőfalva polgármestere mond köszöntőt, majd Jó ebédhez szól a nóta címmel Bokor János énekel. 14 órától Pintácsi Viki szórakoztatja a gyerekeket. 15 órakor habparti lesz a helyi önkéntes tűzoltók segítségével. 16 órakor díjátadó, majd Mezőfalva és testvértelepülése Kisújfalu kulturális műsorai, valamint Zumba Zumberikával, és senior táncbemutató adják a színpadi látnivalót. 18.30-tól már igazán beindulnak a koncertek. Elsőnek a Crazy Little Queen Tribute Bend lép közönség elé. A folytatásban 19.30-kor Jolly & Barby énekel. Végül B. Tóth László retro disco programja és 24 órától Misa Bolk DJ. zárja a Mezőfalvi Testvértelepülési Találkozó programkínálatát.