Teljesítmény

2024.06.21. 13:13

Az U13-as röplabdázók ötödik helye az országos döntőben

A fiúk Dunszt Ferencről elnevezett U13-as röplabda bajnokságának országos döntőjébe jutott a DSE Röplabda Akadémia együttese. A fiatalok végül az ötödik helyet szerezték meg az Egerben a napokban rendezett fináléban.

Gallai Péter

Fotó: DSE RA

A Dolmán Viktor edző vezette csapat keretének nagy része megmaradt az előző szezon után, s nagy célokat tűztek ki maguk elé az idényre. A szakember a DKSE honlapjának részletezte, miként jutottak el idáig. 

Azonban a legmerészebb álmamimban sem gondoltam volna, hogy a csapat ilyen sikeres lesz. 

- Az alapszakaszt az előkelő negyedik helyen tudtuk zárni, amely óriási eredmény volt, tudniillik a fizikális fölény nem a mi csapatunk mellett van. Az elmúlt évek egyik legkiegyenlítetteb mezőnye jött össze, edzői pályafutásom során nem volt ennyire egyforma tudású kilenc csapat.

Megjegyezte, a középszakasz elején – amit ötöddiként zárva jutottak a hatos fináléba – kért szakmai segítséget Tomanóczy Tibortól, úgy érezte szükség lesz kicsit új impulzusra, mint a fiúknak, mint neki. 

A fizikális mellett nagyon fontos volt a mentális felkészülés is. Ehhez szülői hozzájárulással külön szakembert hívott segítségül.  

A szülői támogató hátteret is kiemelném, mivel igencsak sok időt töltünk együtt a sportolókkal, így kialakult a bizalmi viszony.

- Ennek összesége hozta meg a döntőbe jutást – emelte ki Dolmán.

Ahol a dunaújvárosi csapat az első meccsét 3–1-re elveszítette a Kunhegyes ellen csoportjában, majd a favorit Eger is 3–0-ra nyert ellenük. A keresztjátékban a Kecskemét B csapata következett a négy közé jutásért, akik 3–1-es sikerrel léptek az elődöntőbe, míg a dunaújvárosiak az ötödik helyért mérkőzhettek. Ezt aztán meg is szerezték, miután a Kecskemét másik alakulatát 3–1-re felülmúlták. A bajnoki címet az Eger szerezte meg.

A csapat tagjai: Németh Barna, Jamal Abdul Naser Jamalzaei, Gazdag Levente, Szilárdi Csongor, Szabó Endre, Meskál Márton, Gantugs Munkhnaran, Szabó Noel, Trautmann Gábor, Gergely András Mihály, Andonov Aleksandar, Csicskovics Márton.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában