Belföld

2014.01.11. 13:34

Meghalt a Tápiószelén bántalmazott kétéves gyermek

Meghalt pénteken éjjel a gyanú szerint súlyosan bántalmazott kétéves kislány, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők szerdán Tápiószeléről - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szombaton a rendőrség honlapján.

Az üggyel kapcsolatban már korábban életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a főkapitányság - tájékoztatott a rendőrség.

Az Index pénteken hozta nyilvánosságra, hogy egy kétéves gyermeket súlyos törésekkel és fejsérülésekkel vittek kórházba Tápiószeléről. A kislányon állítólag korábbi bántalmazás nyomai is láthatók voltak.

Az MTI úgy tudja, hogy a fővárosi Heim Pál kórházban ápolták a kislányt, akit a mentők információja szerint még lakhelyén újra kellett éleszteni.

Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kislány pénteken késő este a kórházban meghalt. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit - mondta. Hangsúlyozta: az életveszélyt okozó testi sértés minősítésen még nem változtattak, s egyelőre senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

Az MTI információi szerint a várhatóan jövő héten elkészülő boncolási jegyzőkönyv, illetve szakértői vélemény alapján halált okozó testi sértés, vagy akár emberölés miatt folyhat tovább a nyomozás a bűncselekmény elkövetője, illetve elkövetői ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!