Állatvédelmi témahét Dunaújvárosban

2 órája

Kis kedvencek az Aranyban

Az állatvédelmi témahét különleges hangulatot hozott az Arany János Általános Iskolába idén ősszel is. A gyerekek lelkesen mutatták be kedvenceiket, de nem csak otthoni történeteket osztottak meg, hanem egy rendkívül színes és kedves „Kis Kedvencek Fala” is életre kelt az iskola folyosóján.

Török Tímea

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Tóthné Miss Erika, az iskola igazgatója elmondta: „Megkértük a gyerekeket, hogy hozzanak fotókat a kis kedvenceikről, akiket otthon tartanak. Van, aki a saját képén a háziállatával együtt szerepel, mások csak az állataikat ábrázoló képeket hozták. Annyi fotó érkezett, hogy három faliújság is megtelt, sőt még a hátoldalukat is használni kellett.”

kis kedvenc
A gyerekek kis kedvencek fotóit nézegetik az állatvédelmi témahéten az Arany iskola aulájában
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Kis kedvencek az Aranyban:

A tavalyi Állatvédelmi Témahéten digitális formában mutatták be a fotókat az iskola honlapján, de idén a hagyományos, papíralapú kiállítást választották. Az igazgatónő szerint az élő kisállatok is komoly sikert arattak: „Tavaly az iskolai tornapályán egy napsütéses napon a gyerekek behozhatták kis kedvenceiket. Olyan kutyákat kértem, akik nem félnek a tömegtől, és nagy örömömre a gyerekek nagyon fegyelmezettek voltak, kérdeztek, érdeklődtek, nem rohantak oda simogatni. Az udvar különböző részein nagymamák ültek cicás kosárral az ölükben, és volt, aki hörcsögöt hozott. A kutyák, macskák, hörcsögök mellett kígyók is voltak, és még egy ló is felmerült, amit talán idén tényleg be is hoznak.”

A fotógyűjtemény mellett az élő kisállat bemutató a kis kedvencekkel is nagy sikert aratott tavaly 
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Az állatvédelmi témahét nem csupán a háziállatok iránti szeretet hangsúlyozásáról szól, hanem a felelősségteljes állattartásra való nevelésről is. A program során a gyerekek rengeteget tanulhattak arról, hogy miért fontos az állatok tisztelete és gondoskodása, és lehetőségük nyílt megismerni egymás kedvenceit is. A jövő héten tervezett hasonló programokhoz a szervezők a jó időt is várják, hiszen a kisállatokkal töltött idő közösségi élménnyé is válik.

Nagy sikere volt a tavalyi rendezvénynek, és reméljük, hogy idén is sok érdeklődő lesz. Egy anyuka megígérte, hogy ha idén lesz ilyen, ő lovat fog hozni. Kíváncsian várjuk, hogy valóban így lesz-e

– tette hozzá Tóthné Miss Erika.

Az Állatvédelmi Témahét eseményei mindenkinek lehetőséget adnak arra, hogy közelebb kerüljön az állatokhoz, és megerősödjön bennük a felelősségteljes állattartás fontossága.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában