Három embernek el kellett hagynia tápiószelei családi házukat, miután az épület részben a hétvégi esőzés nyomán annyira megdőlt, illetve megsérült, hogy lakhatatlanná vált, és egy buszmegállót is fenyeget - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivő
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság csütörtökön azt a tápiószelei férfit, aki súlyosan bántalmazta kétéves nevelt lányát, és ennek következtében a gyermek később életét vesztette - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.
Meghalt pénteken éjjel a gyanú szerint súlyosan bántalmazott kétéves kislány, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők szerdán Tápiószeléről - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szombaton a rendőrség honlapján.
Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy bántalmazás nyomait viselő kétéves kislányt szerdán Tápiószeléről, az ügyben nyomozás indult - erősítette meg az Index értesülését a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője péntek este az MTI-n
A szabadság mellett az összetartozás érzésének fontosságáról beszélt az Országgyűlés elnöke vasárnap a Pest megyei Tápiószelén az 1849. október 6-án vértanúhalált halt 13 tábornok emlékére állított kopjafa leleplezése alkalmából tartott ünnepségen.