A baracsi harmonikaművész sose feledi szülőfaluját

Tán március eleje lehetett, amikor az egyik egyetemi órám szünetében egy nagyon fontos üzenetet kaptam. Fazekas Kitti keresett, a Baracsi Négy Vándor Óvoda és Hétpettyes Bölcsőde főigazgatója. Érdeklődött, hogy eltudnék-e jönni játszani május 10-én az óvoda 70 éves jubileumi ünnepségére. Az időpont nem volt a legmegfelelőbb, mivel előtte két nappal még Firenzében volt jelenésem egy másik fellépés miatt, utána pedig az egyetemi tanulmányok miatt volt fontos, hogy ne hagyjam el Olaszországot. 

Tudni kell, hogy az említett intézmény eddigi életem egyik legfontosabb pontja. Óvodás éveimet itt tölthettem, ahol a nagyszerű csoporttársak mellett fantasztikus óvónők vettek minket körül. Ezt nem véletlenül mondom, hiszen tulajdonképpen az akkori óvónőknek köszönhetem azt, hogy elkezdtem hangszeren tanulni és a zenével foglalkozni. Ha ők nem szólnak a szüleimnek, hogy jó a ritmusérzékem, szépen énekelek, és talán érdemes lenne zeneiskolába íratni engem, akkor talán sosem lettem volna zenész - talán nem is az az ember lennék, aki most vagyok.