Agrárminisztérium

2024.08.09. 08:00

Aszály - jelentős kiterjedésű kárt jelentettek már Fejér vármegyéből is

Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt, és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága (Fejér vármegyéből is jelentős kiterjedésű kárt jelentettek) - mutatják a kárenyhítési rendszerben összesített eddigi adatok az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint.

Duol.hu

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A kárenyhítési alapot pénzügyileg feltöltötték, a termelők pedig 700 ezer hektárra kötöttek aszálybiztosítást - közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a közleményben.
    Az államtitkár kiemelte, míg a 29. héten csaknem 10 ezer, a 30. héten 18,6 ezer, addig a 31. héten már csaknem 29 ezer hektárral emelkedett az aszálykárra bejelentett területek nagysága, amely így augusztus elejére összességében elérte a 75 ezer hektárt. A 2022-es aszályos év ugyanezen időszakában már több mint 1 millió hektár aszálykárt regisztráltak az elektronikus bejelentő felületen, ugyanis két éve nemcsak a tavaszi, hanem a vegetációs időszak korábbi szakaszában már az őszi kultúrák is számottevő kárt szenvedtek el - tette hozzá.
Az idei aszálybejelentések fele eddig három vármegyére - Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád - koncentrálódik, de jelentős kiterjedésű kárt jelentettek már Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyéből is. Az aszálykárok mintegy nyolcvan százalékában a kukorica és napraforgó kultúra érintett, de ezen túl a siló- és csemegekukorica esetében is komoly méretű károk tapasztalhatók.
Feldman Zsolt hozzátette, hogy az agrárkár-enyhítési rendszerhez való csatlakozás feltételei a korábbi évekhez képest nem változtak, és a rendszerben résztvevők számára fontos lépések (káresemény bejelentése, -igazolása, hozamérték-csökkenés megállapítása, kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtása) az eddig alkalmazottnak megfelelően történnek.
Az idei évtől uniós forrást is sikerült bevonni a rendszer működésébe, így a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, 34,8 milliárd forint áll majd biztosan rendelkezésre a kifizetések 2025. márciusi időpontjában. Viszonyításképpen, a 2022. évi károk után a kárenyhítési alap 50,66 milliárd forintot fizetett ki a jogosult gazdálkodók számára, de ennek az összegnek eredetileg csak negyede állt rendelkezésre az alapban az előző évek káreseményeihez kapcsolódó kifizetések után, a különbözetet a kormány biztosította - hangsúlyozta az államtitkár.
Feldman Zsolt felidézte, hogy 2022-ben a kárenyhítési alap révén egy díjtámogatott biztosítással rendelkező, 100 százalékos kárt szenvedett kukoricatermelő akár hektáronként 250 ezer forint kárenyhítő juttatást is kapott, de a legalacsonyabb mértékű aszálykárt szenvedett, biztosítással is rendelkező gazdálkodó is hektáronként 60 ezer forint kifizetésre vált jogosulttá. A biztosítással nem rendelkező és az öngondoskodás lehetőségével nem élő termelők ugyanezen esetekben az uniós szabályok okán a fenti összegek hozzávetőleg felét kaphatták csak meg kárenyhítő juttatásként.
Idén a rendelkezésre álló adatok alapján 11 352 mezőgazdasági termelő kötött aszályfedezettel bíró növénybiztosítást mintegy 713 634 hektár mezőgazdasági területre - írta közleményében az AM.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában