NAV-infó

2024.08.10. 11:00

Aksi biznisz

Összesen több tonna akkumulátort adtak le jogosulatlanul az elmúlt években azok, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei ellenőriztek Hajdú-Bihar vármegyében.

Duol.hu

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

A NAV adatbázisa „piros jelzést” mutatott több magánszemélynél is. Egyikük ellenőrzésekor kiderült, hogy a munkahelyéről, többnyire engedély nélkül hozta el az áramfejlesztőket, amely miatt lopás bűncselekmény gyanúja is felmerült. A 69 éves férfi elmondta: a többi fémhulladékot különféle munkákért cserébe kapta, az elmúlt három évben közel 8,5 tonnát értékesített.

A másik férfi szintén 8,5 tonna fémhulladékkal üzletelt, de ő tovább színezte a történetet. Azt állította, hogy folyamatosan járja a környékbeli erdős utakat és területeket, onnan szedi össze az elhagyott akkumulátorokat. Miután az egyenruhások felhívták a figyelmét a valós nyilatkozattételi kötelezettségre, kiderült, valóban járta a környéket, miközben autójából hangosbemondón keresztül szólította meg a lakosságot a fémhulladékok begyűjtésére, felvásárlására, amelyre vonatkozóan engedéllyel nem rendelkezett – tájékoztatta szerkesztőségünket Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága sajtóreferense.

A pénzügyőrök fémkereskedelmi törvénysértés miatt indítottak eljárást és lopás bűncselekmény miatt feljelentést tettek. Az elkövetők akár több millió forint bírságra is számíthatnak.

Figyelem! A fémkereskedelmi szabályok szerint természetes személy saját ingatlanán legfeljebb három köbméter olyan fémhulladékot tárolhat, ami egyértelműen az ingatlanához köthetően keletkezett. Kizárólag saját tulajdonú fémhulladék értékesíthető fémkereskedelmi engedély nélkül fémkereskedő részére, illetve adható át koncesszori fémkereskedőnek.  Az ellenszolgáltatásért (pl. ház körüli munkáért, telekrendezésért stb.) cserébe kapott fémhulladék megszerzése felvásárlásnak minősül.

A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan módosult a fémkereskedelmi szabályozás is.  2023. július 1-jétől a természetes személyek vegyesen és elkülönítetten gyűjtött települési hulladék részét képező fémhulladékai (háztartási fémhulladékok), valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek fémhulladékai (pl. fém italdobozok, aludobozok, flakonok, fém csomagolási hulladékok, elem, akkumulátor hulladékok stb.) kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére adható át! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában