Üldözés a Dózsa György úton, hajsza a garázssor tetején

Parrag Mihály István főtörzsőrmester, Mezőfalva körzeti megbízottja a mai napig nem tudja megfejteni, hogy egy követés során miként volt képes felugrani egy garázs tetejére. De nem ez volt az egyetlen emlékezetes intézkedése, amelyben főszerepet játszott egy ingatlan teteje.

– Egy dologban voltam biztos, amikor tizenévesen gondolkodni kezdtem a pályaválasztáson: olyan hivatást akartam, ami kihívásokkal jár. Rendőrként vagy tűzoltóként képzeltem el magam, és mivel akkor még nehéz volt bejutni a rendőrképzésre, elsőként oda adtam be a jelentkezésem. Hatezren voltunk 300 helyre, de felvettek, úgyhogy ezzel a dolog eldőlt – idézte fel a főtörzsőrmester, aki a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Gimnáziumában tette le az érettségit. – Előtte szakmát tanultam, festést, mázolást és tapétázást; alkalmanként ma is vállalok ilyen munkát. A rendőrképzés első évét Miskolcon végeztem, mert csak ott volt hely, a másodikat viszont már Adyligeten, ami nagy könnyebbség volt, mert előfordult, hogy 9 órát ültem a vonaton, hogy eljussak Miskolcra Sárbogárdról.

2013-ban szerelt fel a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályára.

– Már járőrparancsnok voltam, amikor öt évvel ezelőtt Dunaújváros újtelepi részének körzeti megbízottja lettem. Idővel kérelmeztem, hogy Sárbogárd közelében legyen az állomáshelyem, és immár második éve vagyok a szomszédos Mezőfalván – vázolta Parrag Mihály István, aki ismerős volt a 4500 lelkes Fejér vármegyei nagyközségben. – A feleségem odavalósi, vannak is ott rokonai, de vadászcimboráim is laknak Mezőfalván. A szőlőhegyi részen élnek problémás emberek, de jelentősnek mondható bűncselekmények nem történnek. Persze így is szoktam szembesülni kihívásokkal, főleg a járőrszolgálatok során.

Kiemelkedik két tető…

– Két intézkedésre emlékszem vissza a legszívesebben. Az egyik öt éve történt, a másik idén tavasszal. Már körzeti megbízott voltam Dunaújvárosban, és épp Pesei Patrik őrmesterrel járőröztünk, amikor a tevékenységirányító riadóztatott, hogy Ercsi irányából nagy sebességgel közelít egy E500-as Mercedes, a nyomában két, megkülönböztető jelzést használó szolgálati autóval. Rögtön kapcsoltuk a kéket, és siettünk a városhatár felé. Bűnügyesek is jöttek, ők az utat állták el, mi behajtottunk a benzinkútra, a Mercedes sofőrje is oda kanyarodott be. Én vezettem, és srégen akartam elé állni; majdnem ütköztünk, ahogy próbált kikerülni, ami végül sikerült is neki. A volán mögött férfi ült, mellette pedig egy nő, és látszott rajta, hogy fél. Cikázva száguldott a városközpont felé, 170 km/h-val követtük a Dózsa György úton, olyan volt az egész, mint valami akciófilmben. Aztán a vasmű melletti kiserdő felé vette az irányt, ott hirtelen fékezett, kiugrott a kocsiból, és felmászott a garázssor tetejére. Én is fékeztem, kipattantam, és olyan gyorsan voltam fent a tetőn, hogy elcsodálkoztam. Utána nézegettem is, meg méricskéltem. Több mint kétméteres magasságban volt az eresz, amiben ugrás közben megkapaszkodtam, és a garázs kilincsét is olyan jól találtam telibe a bakancsom talpával, hogy onnan is el tudtam rugaszkodni. Ahogy ezt a mutatványt a fickó meglátta, rögvest leugrott, és a következő pillanatban négy kolléga vetődött rá. Kiderült, hogy eltört a kulcscsontja, mert a vállán landolt. Én leugrani már nem mertem, és a mai napig nem tudom, hogy pattantam fel oda, de jó tudni, hogy képes vagyok ilyen teljesítményre, ha szükség van rá – magyarázta, és egy érzelmes helyzetet is felidézett. – Nemrég történt, hogy egy mezőfalvai nő kétségbeesetten tárcsázta a segélyhívót, miután kóklerek átverték az édesapját. A helyszínen elmondta, hogy 90 éves apukája környékbeli napszámosokkal végeztette háztetejének javítását, akik csapnivaló munkát végeztek, de ezért 300 ezer forintot követeltek. Egy hozzávetőleg 10 méteres részen bontották el a tetőt, amit diribdarab lemezekkel foltoztak be. Tudtam, hogy ezek a romániai vendégmunkások hol tartózkodnak, és elmentem hozzájuk. Kezdetben kötötték az ebet a karóhoz, hogy márpedig ennyit ért az anyag és a munkájuk, mire közöltem velük, hogy eredeti szakmám miatt jól ismerem az építőipari árakat, és hogy ezek a visszamaradt lemezdarabok 10 ezer forintot sem érnek. Erre meggondolták magukat, eltekintettek a fizetségtől, és békén hagyták a bácsit. Amikor erről a lányának beszámoltam, annyira boldog volt, hogy örömében spontán megölelt. Nem vagyok érzelgős típus, pláne szolgálatban, de ettől meghatódtam.