Előszállás

2023.02.20. 14:00

Az óvodások elvarázsolták a közönséget a jótékony bálon

Szép hagyománya van a Patakparti Óvoda jótékonysági bálnak. Az intézménybe járó apróságok, az óvó nénik és a csapat tagjai legutóbb – a művelődési házban pénteken rendezett esten – is csodaszép perceket adtak a vendégeiknek.

Balogh Tamás

A Patakparti Óvoda kollektívája, amelynek dolgozói rengeteg vidámságot loptak bele ebbe a farsangi estébe is

Fotó: Balogh Tamás

Bagó Kornélia, az Előszállási Patakparti Óvoda vezetője hangsúlyozta: 
– Örömmel mondhatom, hogy nálunk ezek a farsangi bálok mindig ilyen telt házzal és remek hangulatban teltek, mint a mostani. A Covid alatt persze nem nyílt erre lehetőségünk. A gyermekeink? Ők most is a nagycsoportosaink voltak, akiket a szívvel-lélekkel dolgozó óvó nénik készítettek fel, és így, együtt, szerencsére rendre elvarázsolják a közönséget. Persze a táncban is a gyermekeinkkel tartunk. 

Bagó Kornélia óvodavezető Fotók: Balogh Tamás

A büszkeség 
– Valóban az vagyok az óvodánkra, ahol most már harmincöt éve dolgozok. Én és a kolléganőim hivatásunknak tekintjük a munkánkat. A kollektívánk híresen, példaértékűen nagyon jó. Akár véd és dac szövetségnek is mondhatnám. Ezért tudjuk a jó eredményeinket elérni. Két éve vagyok vezető, és ezt a szemléletet akarjuk tovább vinni. 
– Most már több mint harminc éve minden évben várjuk a vendégeinket, és minden túlzás nélkül mondhatom, hogy megszereztük azt a rutint, ami ehhez szükséges. A társaság a harminc évvel ezelőtti szülőkből álló „kemény mag” mellett a mostani gyermekek családjai és sok érdeklődő is velünk tölti ezt az estét. 

Farkas László, Farkas Nikoletta, Györki Lilla és Farkas Norbert

Mitől jó ez a bál? 
– Fergeteges mulatságnak terveztük, és nem estünk vele túlzásokba. A műsorunk nagyon sikeres volt. A vacsorát mi készítettük és szolgáltuk fel a vendégeinknek. A zenét a Horváth Csabi szolgáltatta, aki nagyon érzi, hogy mikor, mit kell játszania. Szerintem fontos, hogy legyen egy jó kis tombola is, ahol a helyi vállalkozók és magánszemélyek jóvoltából nagyon sok nyereménytárgy várta a gazdáját. Intézményünk azért olyan gyönyörű, mert a kapott támogatásokat folyamatosan ráköltjük. És pontosan ezért támogatnak bennünket a helyi vállalkozók, a szülők és magán­emberek, mert látják, hogy a pénz nem tűnik el, hanem látható módon a gyermekek javára fordítjuk. 

A szép és otthonos óvodájukért érdemes jótékonykodni

Akár egy igazi előszállási vesz részt a közösségi munkákban Farkas László, a helyi zöldséges, bár Dunaföldvárról jár ide, de sokféle módon és szívesen tesz ezért a településért. Természetesen az óvodáért is, ezért a báljukról sem hiányozhatott. 

Nagylányosan ropták a táncot

Mi köti ehhez a faluhoz? 
– Úgy érzem, hogy az itt munkával töltött hosszú évek alatt nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki a helyi lakosokkal, amiből jó barátságok születtek – mondta el lapunknak Farkas László. Majd hozzátetette: – A fiam leendő családja is reméljük, hogy előszállási lesz. Ezek már komoly kapocs­nak számítanak az életemben. A földváriak arról is híresek, hogy alaposan megnézik maguknak, és nem könnyen fogadják be a „gyüttmenteket”, nagyon meggondolják, hogy kivel barátkoznak közülük… Hogy állnak ezzel az itteni emberek? Hát abban itt sincs hiba, én is megéltem azt az időszakot. 

A kis „legények” nagyfiúsan, vagányan ropták a táncot

Még mindig viccelődnek miatta, de úgy érzem, hogy mára már hála Istennek, csak az maradt belőle. Most már körülbelül tíz éve tartozom ide. Először az itteni piacra jártam, aztán amikor lehetőség nyílott a mostani üzlethelyiség megvásárlására, „állandó lakosként” folytatódott az előszállási karrierem. Egy nagyon jó közösség alakult ki Előszálláson. És, ha ők ilyen szépen befogadtak, ezért aztán úgy érzem, hogy nekem is tennem kell valamit a faluért. Ezért gondozzuk a falunkat, készülünk a húsvétra, a közösségi rendezvényekre és az adventre is. Egy külön kategória mindezek mellett az óvoda. 

A büszke szülők mosollyal az arcukon figyelték a gyerekek műsorát

Mindig számíthatnak rá 
Így jellemezte az óvoda vezetője Simon Zsoltot, aki villanyszerelőként segít nekik, ha szükség van rá. Elmondta: 
– Nekem bármikor szólhatnak, ha szükség van a segítségemre, mert igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a közösségért. Lehet, hogy másutt ez már nem divat, de itt nálunk, a faluban, remélem, mindig az marad! 

Simon Zsolt, a felesége, Erőss Dóra és a két kisfiú, Attila (b) és Zsolt

A feleségemmel és az egész családommal együtt itt születtünk és nőttünk föl. Minden ideköt bennünket, szeretünk itt élni. Hogy miért? Az említett híresen nagyon jó és összetartó közösség miatt, ami valószínűleg a falu vezetése miatt alakult ilyenné. Ma ünnepelni jöttünk a feleségemmel és a két kisfiammal. Az egyik négy-, a másik pedig hatéves. Túl vagyunk egy jó műsoron, a finom vacsorán, még egy kicsit beszélgetünk a barátokkal, aztán együtt hazatérünk. Nem fáj itt hagyni a jó mulatságot, mert szeretjük egymást, és mára már kiszórakoztuk magunkat. 
 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában