Gondosóra

2024.08.27. 11:00

Huszonkétezer életmentés eddig

Molnár Emese

20230919 Gyula Gondosóra Program A Gondosóra Programról tartott tájékoztatót a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban Dr. Juhász Roland, a Gondosóra szakmai vezetője. A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jóléti szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat Fotó: Für Henrik FH Békés Megyei Hírlap BMH

Fotó: Für Henrik

A Gondosóra program az indulása óta már több mint 22 ezer életet mentett meg, és 360 ezer esetben nyújtott hétköznapi segítséget – osztotta meg a legfrissebb adatokat dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke. Mint írta, a diszpécserek 28 ezer órát beszéltek a felhasználókkal, és 34 ezer alkalommal értesítették a kontaktszemélyeket. A Gondosóra legidősebb felhasználója továbbra is egy 107 éves néni. Az elnök azt is vázolta, hogy a Gondosóra szolgáltatást már applikáció is segíti, így a hozzátartozók gyorsabban értesülhetnek arról, ha időseikkel kapcsolatban baj történik, de az ügyintézés is egyszerűbb és gyorsabb lett ezáltal. Az applikációt ez idáig már több mint 30 ezren töltötték le.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában