Fuss velünk, fuss értünk!

2024.09.04. 17:33

Jöjjön el szombaton egy közösségi eseményre, ahol a szív és a lélek találkozik

Szeptember 7-én Dunaújváros ismét megmozdul, amikor az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Fuss velünk, fuss értünk! nevű eseményt.

Török Tímea

Szeptember 7-én tartják a Fuss velünk, Fuss értünk! elnevezésű eseményt

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Ez a rendezvény nem csak egy sportrendezvény, hanem egy találkozó, ahol a közösség tagjai együtt mozognak egy nemes ügyért, és ahol a fizikai aktivitás összekapcsolódik az autizmus iránti figyelemfelhívással.

A Fuss velünk, Fuss értünk! rendezvény szervezőcsapata: Kálmánné Tóth Mária, Dóczi Zsuzsa és Horváth Szilvia 
Fotó: TT

A rendezvény egyik főszervezője, Kálmánné Tóth Mária így fogalmaz: „Nagyon szeretném, ha most már a fiatalok vennék át a stafétát, de amíg ez nem történik meg, együtt folytatjuk a munkát. Dunaújváros mindig is egy befogadó és elfogadó város volt. Hiszen a Móra iskola több mint harminc éve kezdte példaértékűen, az országban az elsők között, hogy külön autizmus csoportokat indított. Tehát azt gondolom, hogy ez volt az első lépés. Azonban egyre több autizmussal élő ember van, így kénytelen volt maga az intézményrendszer és a többségi társadalom is reagálni rá. Úgy értékelem, hogy a szülők öntudatossága, és az állapot társadalmi elfogadottsága közösségünkben mindenképpen nőtt, amelyért sokat tettünk szervezetünk fennállásának huszonhét éve alatt. ”

Az esemény nyolcéves múltja során is számos fejlődés történt, amit Horváth Szilvia, az egyesület tagja és érintett szülő is alátámaszt: „Amatőr futó vagyok, és van egy felnőtt autista fiam, így mindkét téma közel áll hozzám. Az első évben csak egy két kilométeres sétát szerveztünk, de ma már 10 és 21 kilométeres távokat is kínálunk a hosszútávfutóknak.”

Dóczi Zsuzsa és Horváth Szilvia mindketten a futás szerelmesei 
Fotó: TT

Az idei eseményre szeptember 7-én, szombaton várják a Városháza térre az érdeklődőket. A program 7:30-kor a 21 kilométeres futók rajtjával indul, amit 8:15-kor a 10 kilométeres futók követnek, végül 10 órakor a két kilométeres táv indul, amelyet futva és gyalogolva is teljesíteni lehet. A rendezvény nyitott mindenki számára, akik egy kicsit is szeretnék megismerni az autizmussal élők mindennapjait, és egy közösségi élmény részesei lenni.

Mária hozzáteszi: 

Nyolc évvel ezelőtt azért indítottuk el ezt a rendezvényt, mert úgy éreztük, hogy egyre több család van, akik speciális helyzetben vannak autista gyermekeik miatt. A rendezvény kiemelt célja, hogy összehozzuk ezeket a családokat és a támogatókat egy kötetlen program keretében.

A színes programkínálatot Dóczi Zsuzsi Gymstick edző is gazdagítja. „Nyolc éve vagyok edző, a nagy szerelem számomra a Gymstick órák által nyújtott mozgásforma, de sok más edzést is tartok, sőt nagyon szeretek futni is. Ezért sorsszerű volt, hogy csatlakozom az eseményhez és már két éve a szervező csapat része is vagyok. Az én szerepem, hogy mozgásra inspiráljam az embereket, és hozzájáruljak a rendezvény hangulatának emeléséhez, így idén is szívesen  vállaltam a műsorvezetői feladatokat. ”

A rendezvény az évek során egyre inkább a közösségi élményről szól. „A város befogadó közösségét tovább szeretnénk erősíteni azzal, hogy teret adunk az autizmussal élő családoknak és mindazoknak, akik támogatják őket. Az érintett családok soha nem kaphatnak elég segítséget” – mondta Mária.

Horváth Szilvia hozzáteszi: 

Az igazi érték szerintem ebben a rendezvényben az, hogy mindenki azért jön el, mert szívből támogatja az ügyet, és talán valamit tanul, vagy adhat is a közösségnek.

Az esemény különlegessége a tombola, amelynek ajándékai között számos meglepetés is várja a résztvevőket, valamint a Medúza tánccsoport, a Gabi Dance és a MyGymstick fellépése, amely biztosan emlékezetes élményt nyújt majd. A bemelegítéseket Papné Illés Gabriella és Dóczi Zsuzsi, a levezetést Hegedűs Noémi vezényli majd. Idén rekord számú gyerek résztvevőre számítanak a szervezők, köztük érkezik majd a színpadra a Móricz Kórus is. 

Ez a rendezvény nem csupán egy futóverseny, hanem egy közösségi esemény, ahol a résztvevők támogatják egymást, és közösen dolgoznak az autizmus iránti figyelem felkeltésén. A Fuss velünk, fuss értünk! egy olyan kezdeményezés, amely az évek során szívügyévé vált mindazoknak, akik részt vesznek rajta – akár futóként, akár támogatóként. Csatlakozzon ön is, és legyen részese ennek a különleges közösségi élménynek! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában