2024.09.15. 15:00
Családi nappal ünnepelték az íjászat napját
Jó hangulatban telt a Vajk családi napja
Forrás: Szendrey Gábor
A nyári szabadságolások után az őszi szezont is a tőle megszokott, nagy lendülettel kezdte a Rácalmás SE VAJK Íjász Szakosztálya. De a nyáron is számos esemény öregbíti a közösség hírnevét. Szendrey Gábor tájékoztatása szerint:
„Az idei évben a Magyar Íjász Szövetség július 13-át határozta meg az íjászat napjának. Erre a jeles napra mi nem versenyt rendeztünk, hanem egy családi napot a művelődési ház mögötti területen. Aki tudott eljött családostól. Délelőtt tíz órától találkoztunk. Építettünk egy kis gyakorló pályát, mindenki íjászkodott kicsit, házi versenyt is tartottunk. A beszélgetés közben közösen főztünk egy nagy adag gulyáslevest, melyet elkészülte után elfogyasztottunk jóízűen. A gyerekek szaladgáltak, fociztak, tollas-labdáztak. Jól sikerül a nagy napunk.
Emellett részt vettünk Encsencsen kétnapos megmérettetésen. Sikeres lett a szereplésünk. Első helyezést ért el Molnár Dániel, Szendrey Lili, harmadik helyezett lett Molnár Lana és Szendrey Gábor.
Augusztus 17-18-án tartották meg Ravaszdon az Országos Bajnokságot. Öt fővel képviseltük a szakosztályt és kis városunkat.
A nagy idegtépés eredményeként három bajnokkal jöttem haza!
Országos Bajnok lett: Molnár Dániel, Szendrey Lili és Fehérvári Olivér. Harmadik helyen végzett Molnár Lana és Bakó Levente. Mindenki önmagához képest nagyon szépen teljesített, örülök az eredményeiknek!
Augusztus 31-én tartottuk saját rendezésű versenyünket. A táborhely a Vizi Gábor Vizitúramegálló hely volt, a versenypályát a nagyszigeten építettük meg. Nagyon sok előkészítő munka előzte meg a verseny megtartását. Idén is sikeresek voltunk, aki eljött az jó szájízzel távozott. 155 nevező versenyzett a nyereményekért, de a kísérőkkel együtt mintegy kétszáz főt láttunk vendégül. Nagyon szépen köszönöm a sok önzetlen segítséget a tagjainknak, a szülőknek, rokonoknak, barátoknak akik nélkül nem sikerülhetett volna ez a nap ilyen sikeresre.
A következő nagy versenyünk az Ausztriában megrendezésre kerülő világbajnokság. Két gyermekkel veszünk részt rajta. De erről bővebben majd, ha haza értünk!”