Huszonhat győzelem, öt döntetlen és egy vereség

2 órája

Baracsi versenyző az országos malombajnok

Immáron negyedik alkalommal hirdették meg az országos malombajnokságot. A baracsi Volman Ferenc ismét bajnoki címet szerett.

Molnár Emese

Fotó: Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány

A megmérettetést Bándy György hatszoros Európa-bajnok malmozó szervezte, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Brillant Mill Team támogatásával. Nemcsak profi, hanem amatőr játékosok jelentkezését is várták, lehetőséget biztosítva ezzel minden malmozó számára, hogy felmérjék ügyességüket, tudásukat. A viadal szeptember 21-22. között volt a lakiteleki Hungarikum Ligetben, amelyen részt vett a baracsi malommester, Volman Ferenc is. 

baracsi
Ezen az országos bajnokságon profi és amatőr játékosok is indulhattak. Fotó: Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány

Mint arról lapunknak beszámolt, összesen tizenheten ültek asztalhoz a két nap során. Bár országos bajnokságról volt szó, Németországból is érkezett két játékos, köztük a májusi Európa-bajnokságon 4. helyen végző Erwin Zimmermann, amellyel nemzetközivé vált a megmérettetés. A verseny menete a szokásoknak megfelelően zajlott: ezúttal 7-7 perc gondolkodási idővel, oda-visszavágós körmérkőzések után dőlhetett el a bajnoki cím sorsa. 

Volman Ferenc a szombati játéknap első mérkőzésén sajnos egy vereséget könyvelhetett el, ám a hátralévő mérkőzésekre összeszedte magát, jobb teljesítményt nyújtott. Így a maximálisan megszerezhető 64 pontból 57-et sikerült elérnie, 6 ponttal megelőzve német ellenfelét. A bajnokságon végül 26 győzelmet, 5 döntetlent és 1 vereséget ért el, amellyel újra megszerezte az országos bajnoki címet. 

baracsi
A baracsi Volman Ferenc idén májusban a második helyen végzett az Európa-bajnokságon, most országos bajnoki címet nyert. Fotó: amatőr.

A baracsi malommester hozzátette azt is, hogy idén tavasszal Malomstratégia - csiki-csuki és a többiek címmel Takács Gábor szerkesztett egy malomjátékról szóló könyvet, amelyben ő is közreműködött. Az országos bajnokságon mutatták be először ezt a kiadványt, amelyből egy-egy példány a résztvevő játékosok ajándékcsomagjába is belekerült.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában