2 órája
Mára a vasmű fojtogató füstje nem kígyózik a város fölött...
Dr. Máté Ágnes, nem csupán orvos, de persze nem tud semmit nem orvosként megfigyelni. Így most a vasmű körül kialakult helyzetből is a füst hiányáról és a magukra maradt cicakolóniákról is írt. A posztja egy részletét tesszük közzé.
Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Füst nincs már a vasmű felől. Ebben azonban nincs semmi megnyugtató. Dr. Máté Ágnes nagyon személyes hangvételű, ám nagyon sokunknak szóló posztot tett közzé a közösségi oldalon. A téma az, ami mindannyiunkat foglalkoztatja ebben a városban. A város múltja, jövője, a vasműhöz való érzelmi kapcsolatunk, s annak a bizonytalanságnak az érzése, amely most itt lebeg körülöttünk.
Füst a város felett és a tüdőnkben
„Amikor a városba jöttem, pár dolgot megtanultam.
- Az első az, hogy: „Él a gyár – él a város!”. A mondat, amit generációkon át zsigerig belemantráztak az itt élőkbe, mintha az élethez, a megélhetéshez kígyózó egyetlen köldökzsinór lenne, noha hazánk egyik ipari fellegváraként itt és a környéken számos más munkalehetőség is adott volt akkor. Kétségtelen, hogy ezek egy része elporladt már, no de akkor is! Az emberi lélek a fejlődésre született, és ez a mondat a változásra-változtatásra való hajlandóságát aknázta alá a szememben.
- A második, hogy „Addig jó nekünk, amíg füstöl a Putyilov!” Noha ez persze következik az elsőből, mégis – szakmámból adódóan – torkon ragadott. Mert hát azt a füstöt látni nekem nem a biztonságot, a stabilitást, hanem a szétzilált, tönkretett tüdőket, a kezem között korty levegőért kapkodó fulladókat jelentette. Akikből szépszerével akad errefelé. Pedig korunkban már lehetnének a természetre és az emberre nézve kíméletes megoldások.
De hát én martinász vagyok!
És innen máris elérkeztünk a harmadik gondolathoz. Amikor a páciens figyelmét felhívtam, hogy az a napi 20-40 szál cigi enyhén szólva sem tartozik a követendő életvitelhez, sokszor kaptam válaszul, hogy „De hát én martinász vagyok!” És meg: „a kokszolóhoz képest ez semmi!” Meg kellett tanulnom, hogy valóban… Mára a vasmű fojtogató füstje nem kígyózik a város fölött... A kelő nap fényében nem csillámlik a finom fémpor...
A Gyár szunnyad. Őszintén kívánom, hogy álmodjon magának szebb jövőt! Olyat, amelyet a Földanya is mosolyogva tud szemlélni. Segélykérés viszont érkezett a területről. Az ott élő cicakolóniák – akiket a melósok etettek – most elárvulva, veszélyben vannak. Ha szeretnél és tudsz segíteni, itt a csoport, ahol megteheted.
