Családi nap

2024.10.14. 09:00

Rácalmási nyuszi csoport vidám napja a vasúttörténeti parkban

Október 12-én színes programokkal és vidám hangulattal telt meg a Rácalmási Vaúttörténeti Park, ahol a Manóvár Óvoda Nyuszi csoportja családi napot szervezett. Az esemény célja, hogy a rácalmási gyermekek és szüleik együtt élvezzék a közös időt, erősítve a családi kötelékeket és a közösséget.

Török Tímea

Sörösné Dudás Andrea, az óvónéni, elmondta, hogy a rácalmási Manóvár Óvoda Nyuszi csoportja vegyes összetételű. Mint minden dolognak, így ennek a vegyes korosztályú csoportnak is, vannak előnyös és hátrányos oldalai. Jelenleg a kisebbek beszoktatási időszaka végéhez közeledünk, ilyenkor pedig fokozott figyelem irányul rájuk. Ugyanakkor a nagyobb gyerekeket is fel kell készítenünk az iskolára.

rácalmási
Azért szervezték a családi napot, mert a gyerekek  a nyuszi csoportban már jól ismerik egymást, de a szülők még nem Fotós: SzZsE

Rácalmási nyuszi csoport vidám napja a vasúttörténeti parkban:

Fontos, hogy egy megszokott szabályrendet állítsunk fel, amely segíti a gyerekeket abban, hogy tisztában legyenek a szerepeikkel és feladataikkal a különböző korosztályok szerint. Ez a szervezés során néha kihívások elé állít minket, de az előnyös oldala, hogy a csoportunk olyan, mint egy kis család.

Az esemény célja, hogy a rácalmási gyermekek és szüleik együtt élvezzék a közös időt, erősítve a családi kötelékeket és a közösséget  Fotó: SzZsE

A gyerekek, ahogyan a családban is, együtt nőnek fel: van köztük kisebb, nagyobb és még nagyobb. Ez a dinamika lehetővé teszi számukra, hogy sokat tanuljanak egymástól. A nagyobbak segítik a kicsiket, és jó példát mutatnak, ami megkönnyíti a kisebbek beilleszkedését, hiszen rengeteget tanulhatnak tőlük.

A gyerekek, ahogyan a családban is, együtt nőnek fel: van köztük kisebb, nagyobb és ez a dinamika lehetővé teszi számukra, hogy sokat tanuljanak egymástól. Fotó: SzZsE

A gyerekek már rég megismerték egymást az óvodában, de a szülők még nem ismerik egymást.

„Szerettük volna, ha a szülők kötetlenebb környezetben ismerkedhetnek meg egymással, és együtt élvezhetjük a közös időt" – mesélte Andrea. A közösségépítés fontosságát hangsúlyozva kiemelte, hogy a szülők közötti közvetlen kapcsolatok nemcsak a programok sikerét, hanem a gyermekek fejlődését is segítik. 

Ehhez nagyszerű lehetőséget kínált a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület és Gyöngyösi László, hiszen a vonatok hangulatos világa elbűvöl minden kicsit és nagyot egyaránt. 

A közelgő közös események közül a Márton-napi lámpás felvonulás már most is izgalommal tölti el a csoportot. „A gyerekekkel együtt készítünk lámpásokat, és a felvonulás során libacombbal és libazsíros kenyérrel is várjuk a családokat” – mesélte Andrea. Az adventi időszakban pedig karácsonyi vásárt is szerveznek, amelyen a szülők által készített portékák találkoznak a vásárlókkal.

Sörösné Dudás Andrea óvónéni a szülőkkel közös munkát, az összefogást és a támogatást értékelve elmondta, hogy ez a hivatása egyik fénypontja Fotó: TT

„Nagyon büszke vagyok a szülői közösségre, mert aktívan részt vesznek a programokban” – tette hozzá Andrea. A közös munkát, az összefogást és a támogatást értékelve elmondta, hogy ez a hivatása egyik fénypontja. A családi nap tehát nemcsak szórakoztató programokat kínált, hanem egy olyan közösségi élményt is, amely tovább erősítette a Manóvár Óvoda családját.

A Manóvár Óvoda Nyuszi csoportjának közelgő programjai:

  • Márton-napi lámpás felvonulás 
  • Adventi vásár

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában