2019.09.22. 09:00
Mága Zoltán ingyenes koncertet ad Dunaújvárosban
Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjjal elismert hegedűművész jótékonysági koncertsorozatának egyik állomása 2019. szeptember 27-én, pénteken 17 órától Dunaújvárosban lesz a Krisztus Király Főtemplomban!
„Bátor összefogásra és cselekedetre van szükség ma is, mert a siker kulcsa az egységben, az összefogásban, egymás kölcsönös megsegítésében van.” – nyilatkozta Mága Zoltán, Budapest díszpolgára, aki a 2019. augusztus 23-i hatalmas sikerű Szent István téri díszelőadást követően ezen a héten újra koncertkörútra indul.
A karitatív koncertsorozatot a hegedűművész 2018. március 19-én Marosvásárhelyről indította útjára, arra emlékezve, hogy a három évtizeddel ezelőtti „fekete márciusi” nap megmutatta, hogyan tudunk vallási és etnikai hovatartozás nélkül, egy emberként kiállni a szabadságért, az igazságért, a jövőért. A Prima Primissima-díjjal is kitüntetett hegedűművész másodszor útjára indított ökumenikus jótékonysági missziója keretében hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak nyújt segítséget és templomok felújítását is segíteni kívánja. Az első száz templomi koncerttel és az eddigi állomássokal többszáz millió forint értékben segítettek már bajba jutott embereknek, magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek.
A karitatív koncertsorozat ezévi díszelőadásán a Szent István-bazilika előtti teret közel tízezer ember töltötte meg. Az ünnepi hangverseny azt a nemzeti egységet és összetartozást példázta, amelyet a Kárpát-medencében másodjára útjára indított legnagyobb karitatív koncertsorozat is képvisel. A nemzeti összetartozást példázva a díszelőadásra négy országból érkeztek határon túli fellépők és vendégek: Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. Az est díszvendége Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt, aki köszöntője után imát mondott a dunai hajókatasztrófa, a Hableány dél-koreai és magyar áldozataiért. A szívhez szóló fohászt követően bejelentették, hogy Mága Zoltán a Püspök Úrral együtt hamarosan egy életmentő, betegfigyelő monitortfog adományozni a Szegedi Gyermekklinikának. Az este megható pillanataként Kozma Imre Atyától, a Máltai Szeretetszolgálat Alapítójától és Mága Zoltán hegedűművésztől a határon túlról érkező és magyarországi cigány és nem cigány gyermekek jelképesen átvették azt az adományt, amelyet iskolakezdés előtt immár hagyományosan minden évben nyújt a hegedűművész 1000 rászoruló gyermek számára. Az iskolatáskákat, cipőket és írószereket nagy örömmel fogadták a gyermekek. A rászorulók, a beteg gyermekek, idősek és nagycsaládosok mellett Mága Zoltán küldetéstudata, hogy hősi halott rendőrök és katonák hozzátartozóinak javára is rendszeresen ad jótékonysági koncertet. A fiatalon elhunyt Mátyás Balázs rendőr őrnagy tiszteletére és emlékére létrejött „Szolgálat teljesítés közben„ Alapítvány javára szánt támogatást szintén a díszelőadás során adták át. Mága Zoltán és kiváló művésztársai ismét bebizonyították, hogy milyen ereje van az összefogásnak, több ezer ember szerte a világból hogyan tud a zene és a művészet által összekapcsolódni és olyan energiákat megmozdítani, amely cselekvésre ösztönöz. Erre most nagyobb szükség van, mint bármikor.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt támogatásával megvalósuló másodjára útnak indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozat ismét 100 magyarországi és határon túli településen zajlik.
Az elkövetkezendő időszakban a következő helyszíneken és időpontokban lehetnek részesei a karitatív hangversenyeknek:
Mád
2019. szeptember 12. csütörtök
15:00
Mád
2019. szeptember 12. csütörtök
18:30
Tokaj
2019. szeptember 13. péntek
18:30
Etyek
2019. szeptember 14. szombat
18:00
Üllő
2019. szeptember 15. vasárnap
11:00
Cegléd
2019. szeptember 15. vasárnap
18:00
Baja
2019. szeptember 16. hétfő
19:00
Abaújszántó
2019. szeptember 17. kedd
18:00
Nagykanizsa
2019. szeptember 18. szerda
19:00
Békés
2019. szeptember 19. csütörtök
18:00
Heves
2019. szeptember 20. péntek
18:30
Budapest
2019. szeptember 21. szombat
18:00
Földeák
2019. szeptember 22. vasárnap
14:00
Mezőhegyes
2019. szeptember 22. vasárnap
19:00
Oroszlány
2019. szeptember 23. hétfő
18:00
Gyula
2019. szeptember 24. kedd
18:30
Eger
2019. szeptember 25. szerda
18:00
Mezőkövesd
2019. szeptember 26. csütörtök
18:00
Dunaújváros
2019. szeptember 27. péntek
17:00
Békéscsaba
2019. szeptember 28. szombat
19:00
Tiszafüred
2019. szeptember 29. vasárnap
11:00
Karcag
Sárospatak Szombathely
2019. szeptember 29. vasárnap
2019. szeptember 30. hétfő
2019. október 1. kedd
18:00
18:00
19:00
Fót
2019. október 2. szerda
18:30
Miskolc
2019. október 3. csütörtök
19:00
Komló
2019. október 4. péntek
16:00
Pécs
2019. október 4. péntek
19:00
Budapest
2019. október 6. vasárnap
18:00
Nyíregyháza
2019. október 7. hétfő
19:00
Sümeg
2019. október 8. kedd
18:00
Debrecen
2019. október 9. szerda
18:00
Hajdúszoboszló
2019. október 10. csütörtök
18:00
Szolnok
2019. október 11. péntek
19:00
Budapest
2019. október 12. szombat
18:00
Vajdasági turné
2019. október 15. – október 25.
Erdélyi turné
2019. október 28. – november 07.
Tass
2019. november 09. szombat
16:00
Dömsöd
2019. november 10. vasárnap
17:00
Szabadszállás
2019. november 11. hétfő
17:00
Komárom
2019. november 30. szombat
17:00