Új szintre emelték a fúziós zene alapképletét - képgalériával

Csík János nevét az autentikus népzene ikonikus előadójaként égettük az agyunkba már sok évvel ezelőtt. A legtöbben ezen a koncerten is ezt várták tőle a nézőtéren, pedig a plakáton feltüntetett név már sugallta, hogy valami másra is illik felkészíteni az agyunkat, bármit jelentsen is a Mezzo a névben. 

A nyitó szám még elaltatta az éberséget, bőgő, brácsa, hegedű, ékesen szóló női énekhang, közben pörge kalapos táncos pörgeti a viseletbe öltözött menyecskét a az erdélyi, szászcsávási dallamokra a hozzá illő koreográfiával. A folytatás is ezen a vonalon indult, a moldvai keserves szövegéből választott című dallal, ami a legutóbbi lemezük és a koncert címadója is: Gyémántból kalitkát. Tiszta népi ének, kobozzal kísérve, majd feldúsulva a zenekarral, gardonnal, nagydobbal tempót adva a lábak ritmusának. Merthogy itt már óhatatlanul megindultak a lábak a nézőtéren. Persze táncra perdülni csak a nyolc év alattiak mertek, de ők csoportosan, felszabadultan. 

Ezen a ponton érkezik el a koncert formabontó mivoltának felvillantásához, az Ülök a kávéházban már hangulatában valóban a füstös kávéházat idézi keserves trombitahanggal, lány zongorafutamokkal, mintha csak Seres Rezső ülne a fekete-fehér klaviatúra mögött. Aztán persze ez is népzenei lüktetésbe csap át, de érezni már, hogy ez az este valami nagyon különleges élményt fog adni. A fény felé című dal már ikonikussá vált, akad, akinek a fejfáján üzen már a szöveg, a dallam pedig olyan elképesztő minőségű gitárjátékkal szivárog be a bőrünk alá, amit csak ritkán hallani. Ebben a dalban érhető tetten először az az elképesztő fúziós varázslat, amit ez a formáció (Csík János – hegedű, ének; Hanusz Zoltán – bőgő; Mészáros János – brácsa, trombita, szájharmonika, tilinkó; Németh Zsolt – gitár, ütőgardon; Magi Krisztián – zongora; Szabó Kocsis Zsuzsanna – ének, ütőgardon; Vadas László – citera, harmonika) képvisel. Mintha a Csíkszeredán honos dallamok kompatibilisek lennének az Appalache-hegységben napiasult harmóniákkal. Úgy úszik át egyik a másikba, vagy éppen egy lágy, vagy pörgős jazzdallamba, hogy észre sem vesszük. Ha meg igen, akkor felvisítunk örömünkben, hogy micsoda bravúrt hallunk. A muzsikusok egytől-egyig mesterei hangszereiknek, a két kiváló táncos: Kárai Borbála és Vincze Levente pedig ugyanezen a szinten gondoskodik a vizuális élményről alkalmanként. Megállíthatatlanul sorjáznak a dalok egymás után, a Mit ér a szerelem, a Balatoni hajnal, a Keress fel angyalom, a Legényes boogie, a Tyúkos nóta, a Sűrű magyar az Appalache-ben, a Boldogság kereső, A fekete tói vásár, a Túl szép a nő, Az eső és én, végére pedig ráadásként fülünkbe ragasztja a dallamtapadást a a Szép a tavasz, szép a nyár verzéjével.

Aki ott volt, már nem vonja kétségbe, hogy kiérdemelték a Nemzeti Regatta-díjat (legjobb színpadi produkció) 2018-ban, és a Fonogram-díj jelölést is 2019-ben a kortárs szórakoztatózene kategóriában. Ha nem is ezzel a felállással, de Csík János hamarosan visszatér Dunaújvárosba, a Bartókba szeptember 7-én este egy koncertszínházi produkcióval, az A változó szerencse szekerén című előadással, mégpedig a Csík zenekarral. 

Már a csütörtöki koncertbe is belecsempészett egy verset, de ebben már Petőfi Sándor úti leveleinek részletei és a versek a Csík zenekar muzsikájának kíséretében, egyfajta sajátos zenei köntösben jelennek meg. A zenekar sikeres könnyűzenei feldolgozásai, a magyar népzene dallamai, közjátékként, aláfestésként szólalnak meg a műsorban Őze Áron rendezésében. A közreműködő művészek a következők lesznek: Auksz Éva – Józsa Imre díjas színművész, Csadi Zoltán – színművész, Őze Áron – Jászai Mari díjas színművész, a Kossuth díjas Csík zenekar – Bartók József, Barcza Zsolt, Csík János, Kunos Tamás, Majorosi Marianna, Makó Péter, Szabó Attila.