Találkozás Novák Ferenc "Tatával"

A szerkesztő Fodor Endre otthonában látogatta meg „Tatát” kérdezve a gyermekkoráról, a néptáncművészetben betöltött szerepéről, a hivatás szépségeiről, s árnyoldalairól. De szó volt gyermekeiről, barátairól éppúgy, mint a pályatársairól, s az elmúlásól.

„Az egész szakma a tanítványaim kezében van ma a táncszínház igazgatójától kezdve egészen az egyetem tanári karáig …jó pedagógusok mind” – fogalmaz Novák Ferenc. S hogy mitől jó egy koreográfus vagy egy tanár? Véleménye szerint a virtuozitást sokszor nagy tapssal jutalmazza ugyan a közönség, de a tánc szépsége eltűnhet, az utókornak ebből semmi nem marad.

„Egyáltalán nincs félelmem, ebben az állapotomban nagyon várnám, legyen szerencsém, hogy egy éjszaka csendesen elaludjak.” – válaszol az elmúlásra vonatkozó kérdésre.

Azután emlékezik az egykori pályatársakra, akikkel többször összejárt csevegni, kártyázni. Sára Sándort említi, Kő Pált, Szakonyi Károlyt, Csukás Istvánt, Kányádi Sándort… utóbbival sokat összevesztek apróságokon. Nem feltétlenül a művészet volt a téma a beszélgetéseken, megosztották egymással a véleményüket a világ dolgairól. Lenne miről ma is beszélni, ha még itt lennének – mondja kissé szomorúan, ám felnevetve; emlékezve azoknak a délutánoknak, estéknek a hangulatára.

„Kérdezve őt arról, hogy emlékezik-e rá, s hogyan teszi ezt majd az utókor? – A tanítványok egy darabig biztosan – tekintete a messzibe réved –, mert érzem most is a szeretetüket” –mondja ezúttal szelíden.

A podcast a Spotifyon keresztül IDE KATTINTVA, a YouTube-on pedig ITT hallgatható meg.

A beszélgetést, amely a Magyar Kurír és az Új Ember podcast sorozatának része, a szerző - szerkesztő, a dunaújvárosi kötődésű Fodor Endre engedélyével tesszük közzé, aki elmondta: "Megtisztelő volt, hogy Novák Ferenc rögtön elvállalta a beszélgetést. Élmény volt hallgatni őt szakmáról, családról, barátokról, a zajos mindennapokról. Szívszorító érzés volt, hogy pár héttel a találkozásunk után már nem osztozhattam vele az elkészült beszélgetésen."