Fejérben is

Tegnap, 13:00

Rajzfilmünnep – 350 helyszínen

November 15. és 17. között rendezik meg a 10. Országos Rajzfilmünnepet, amelyen idén 350 helyszínen várják a vetítések mellett többek között bábelőadásokkal, gyermekkoncertekkel és néptáncbemutatókkal a közönséget – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Duol.hu

Jankovics Marcell János vitéze 1973-ból

Forrás: Nemzeti Filmintézet

Az ingyenesen látogatható fesztiválhoz idén 350 magyarországi és határon túli helyszín csatlakozott, köztük művelődési házak, könyvtárak, iskolák, óvodák és mozik – írták a közleményben. 

A tájékoztatás szerint a Rajzfilmünnep ezer vetítéséhez több mint ötszáz kísérőprogram kapcsolódik, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy minden helyi közösség saját kulturális karakterével gazdagítsa a fesztivál kínálatát. A programok között a szervezők bábelőadásokkal, rajzversenyekkel, gyermekkoncertekkel és néptáncbemutatókkal várják a közönséget. A rendezvény célja a közös családi rajzfilm nézés és a helyi kulturális eredmények bemutatása mellett az, hogy évről évre betekintést nyújtson a hazai és nemzetközi animációs kultúra klasszikus és új értékeibe – olvasható a közleményben. 

A Rajzfilmünnep kiemelten támogatja a magyar animáció neves alkotóit, valamint teret ad a hazai filmstúdiók legújabb műveinek és a művészeti egyetemek animációs hallgatóinak bemutatkozására is. Az eseményen a nemzetközi filmfesztiválok válogatásaiból a legkiválóbb hazai és külföldi animációs rövidfilmeket is műsorra tűzik – közölték. 

Az idei rendezvény központi témája

a Népek meséi,

ezért a programba a nemzetek mitológiáit és meséit feldolgozó alkotásokat válogatták be. 

A kínálatban számos klasszikus rajzfilm is látható lesz, mint például a János vitéz, a Szaffi és Az ember tragédiája. A kortárs magyar animáció élvonalába tartozó filmeket is bemutatnak, így szerepel a programban a Kojot négy lelke és a Toldi című alkotás is. 

Az esemény fővédnöke Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye. A rendezvény védnöke az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága. A tájékozatás szerint a Rajzfilmünnepen adják át a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat, amellyel a gyermekkultúra területén kiemelkedő munkát végző alkotókat ismerik el. A díj odaítéléséről a 10. Országos Rajzfilmünnepen részt vevő intézmények vezetői és képviselői döntöttek. Az idei díjazott Marék Veronika, József Attila-díjas író, grafikus, akinek mesekönyvei, az általa írt rádió- és tévéjátékok, rajzfilmsorozatok, bábjátékok generációk számára jelentettek meghatározó élményt. A díj a Zsolnay Porcelán Manufaktúra felajánlása, a műhely legelső, gyermekkaraktert ábrázoló eozinmázas kisplasztikája, a „labdázó kisfiú”. 

A Rajzfilmünnep részletes programja a itt érhető el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában