2023.08.24. 19:55
Birkózók edzőtáborai
A DKSE birkózói több helyszínen is edzőtáborozásokkal készülnek az őszi versenyszezonra.
Több helyszínen is készültek a fiatalok
Forrás: DKSE
A múlt héten a Gurics György Birkózó Centrumban gyakorolt minden nap tizenöt–húsz fiatal. Tombor István vezetőedző tájékoztatása szerint az edzéseket pihentetésképpen különböző programokkal fűszerezték. Az egyik erősítést követően például az egyik fagyizóig futottak el a gyerekek, majd finomsággal a kezükben sétáltak vissza. Szerdán egy egész napos kirándulás keretein belül a csókakői várat fedezték fel, majd a Gaja-völgyi tájcentrum területén lévő tónál számháborúztak. Csütörtökön a Desszertsziget vendégei voltak, majd pénteken az élményfürdőben egy kis pancsolással zárták a hetet.
Ugyanebben az időszakban egyik fiókszakosztályuk, az Enying Városi Sportegyesület birkózói a Honvéd Szondi és a Bozsósport fiataljaival kiegészülve Lajoskomáromban edzettek közösen. A tábor ideje alatt a technikák, fogások gyakorlása kapott főszerepet. A foglalkozásokat Piros Tibor, Magyarósi Zsolt, Glázer József és Nagy Péter edzők tartották. Naponta átlagosan 25–30 fő gyűrte egymást a birkózószőnyegen.
A Gurics György BDSE növendékei ezalatt Mezőfalván teljesítették a heti edzéstervet. Hétfőn több mint húszan Szigetvárra utaztak, péntekig több egyesület tagjaival közös edzőtáborozáson vesznek részt.