Színészkedésnek nincs helye a hokipályán!

Mindenesetre a hét elvesztett felkészülés mérkőzés – hétből hét – után kevesen gondolták volna, hogy az Acélbikák előbb három pontot gyűjtenek Székesfehérváron a FEHA19 otthonában (2–6), majd hazai környezetben pontot szereznek a tavalyi alapszakaszban harmadik helyezett miskolciaktól. De megtörtént, vagyis a megszerezhető hat pontból négyet magáénak tudhat Niko Eronen együttese.

A vasárnap esti meccs után a finn szakember az alábbi nyilatkozatot tette:

– Jól rajtoltunk, megszereztük a vezetést, azután kaptunk három kiállítást, ami talán megtörte a lendületünket, ezért érzem úgy, hogy többé-kevésbé egyenlő erők küzdelmét hozta az első harmad. A másodikban szerintem több gólt is kellett volna szereznünk, nagyon sok jó lehetőséget teremtettünk, de a kapusuk remekül védett, igaz, volt egy kis szerencséje is, mert pár alkalommal az üres kapuba sem találtunk be. A harmadik húsz perc igazán jó játék volt a felektől, látszott, hogy mindkét csapat nyerni akar, szomorú vagyok, hogy egyből kaptuk a választ a harmadik gólunkra. Úgy érzem, többet érdemeltünk volna egy pontnál, de ez ma így alakult. Van viszont egy dolog, amit nem fogadok el a jégkorongban, a színészkedéseket, és az ehhez hasonló, nem szükséges dolgokat. Ha én lennék egy ilyen csapatnak az edzője, akkor megpróbálnék tenni ellene valamit, mert engem más sportágakra emlékeztet. Az, hogy egy ütés után színészkedik valaki, azután kimegy a kispadra pacsizni, az nincsen rendben. Nekünk, akik ebben a sportban vagyunk, ez nem hoki, ez más, és nekünk edzőknek távol kell ezt tartanunk ettől a sportágtól.

Eronennek teljesen igaza van. Jégkorong-berkekben tartja egy mondás, mi szerint, ha valakit a jégen ápolnak, akkor azt már mentő viszi el. A hokiban az teljesen mindennapos, hogy valakinek az arcát húsz-harminc öltéssel összevarrják, és a következő cserében már ott van a jégen. De kivert foggal is gond nélkül játszanak. A fentiekkel kapcsolatban a Dunaferr SE legendájának, Szélig Viktornak pályafutásáról jut eszembe – csak példaként – két történet is. Egyszer több hetet játszott begipszelt alkarral, vagy ott volt a szaporrói divízió I-es világbajnokság, amikor az A-csoportba jutásról döntő, ukránok elleni meccsen olyan orrsérülést szenvedett, hogy félméteres vértócsa vette körül, de a következő cserében tamponnal az orrában, már korongba vetődött.

Ezzel szemben a DVTK játékosai közül csak az első harmad hajrájában volt két Jászai Mari-díjas előadás. Ezen azért is csodálkozhatunk, mert a Jegesmedvéknek kanadai edzőjük van, hazájában pedig a keménység, a fair play mindenek feletti. De ez legyen a miskolciak gondja.