2 órája
Elhunyt Szuna Roland, korábbi válogatott jégkorongozó
Szuna Roland, az Alba Volán korábbi válogatott hátvédje csupán 44 évesen hunyt el, a jégkorongozó pénteken közúti balesetben vesztette az életét.
Szuna Roland 242 mérkőzésen szerepelt az Alba Volán csapatában
Fotó: Hydro Fehérvár AV19
Negyvennégy éves korában elhunyt Szuna Roland korábbi válogatott jégkorongozó. A magyar szövetség közösségi oldalán szombaton megjelent gyászjelentés szerint az Alba Volán egykori hátvédje közlekedési balesetben hunyt el. Szuna többszörös magyar bajnok volt, három világbajnokságon is szerepelt a magyar válogatottal, 2001-ben pedig megkapta a legjobb újoncnak járó Kósa-kupát.
Szuna Roland teljes karrierjét Székesfehérváron töltötte, az 1997-1998-as szezonban mutatkozott be, majd az ezt követő nyolc évben az Alba Volán SC-t erősítette. Pályafutása utolsó idénye a 2006-2007-es szezon volt, amit a Fehérvári Titánoknál töltött, tapasztalataival segítette a fiatal hokisok fejlődését.
Szuna Rolandról korábbi klubja is megemlékezett.
„Mély megrendüléssel értesültünk, hogy Szuna Roland, az Alba Volán SC korábbi játékosa pénteken közlekedési balesetben elhunyt. A hátvéd, aki pályafutásának egészét a székesfehérvári klubban töltötte, 242 bajnoki mérkőzésen lépett jégre az Alba Volán SC játékosaként, öt magyar bajnoki címet, valamint divízió-1 világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett” – olvasható a Fehérvár Facebook-oldalán.