2024.05.28. 20:00
A Dunaújvárosi Egyetemen sok érdekes előadást hallgathattunk
A Lánchíd felújításában résztvevők is nívódíjat kaptak
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap
Dunaújváros A XVII. Acélszerkezeti Konferenciát rendezték meg tegnap a Dunaújvárosi Egyetemen. Igaz, a program már hétfőn délután elkezdődött a szakmai fogadással. Kedden azután az előadásoké volt a főszerep.
Az Acélszerkezeti Konferenciát huszonöt éve a Dunaferr vállalatcsoport hozta létre Keresztes László és Menyhárt Ferenc vezetésével. Eleinte minden évben megtartották a konferenciát a Dunai Vasmű balatonszéplaki üdülőjében. Egy ideje azonban már csak kétévente jönnek össze az acélipar szakemberei, és a házigazda mindig a Dunaújvárosi Egyetem.
Először a MAGÉSZ Magyar Acélszerkezeti Szövetség elnöke, Aszmann Ferenc köszöntötte a konferencia résztvevőit. Az előadások előtt ismertették, hogy kik kapják az Az Év Acélszerkezete Nívódíjat. Az elismerést a budapesti Déli összekötő vasúti híd korszerűsítésében, illetve a Széchenyi Lánchíd felújításában részt vevő cégek kapták meg. A díjazottak részéről először a vasúti híd kivitelezésében tevékenykedő Duna Aszfalt képviseletében Szabó Gábor ismertette a rájuk háruló feladatot, és annak kivitelezését.
A Széchenyi Lánchíd felújításáról Varga Balázs, az A-Híd vezetője tartott előadást.
A kávészünet után a Közel a Kalocsa–Paks új Duna-híd forgalomba helyezése címmel hallgathattak a szakemberek ismertetőt, majd a Duna-Tisza csatorna feletti vasúti híd és az új Ipoly-hidak jöttek a sorban.
Összesen tizennégy előadást hallgathattak, nézhettek végig a konferencia résztvevői. Ezúttal házigazda, vagyis dunaújvárosi cég nem volt a „fellépők” között.
Viszont három előadást is tartották a közelmúltban Székesfehérváron átadott jégcsarnokról, az Alba Arénáról. A három tanulmány az acélszerkezeti gyártmánytervezésről szólt, a kiindulást jelentő koncepciótól a kiviteli tervig sok részletet megismerhettünk a szakemberek jóvoltából. A befejező zárszó ismét Aszmann Ferencé volt.