Duol.hu podcast

2024.08.22. 19:00

A 9. Nemzetközi Fúvós Napok Fesztiválon jártunk

Balogh Tamás

Fotó: Balogh Tamás

Üdvözlöm önöket, a baloghtomi vagyok!

A 9.Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál eseményei Pakson és környékén zajlottak 2024.augusztusában. A céljuk a rendkívül sokszínű és változatos fúvós élet és a benne dolgozó művészeink tudásának bemutatása. A  meghívott országokból nagyszerű zenészek érkeznek Magyarországra. 

A Magyar Honvédség Központi Zenekara (akik Magyarország legnagyobb létszámú reprezentatív katonazenekara) Dunaföldvári koncertjén is jártam a Várban, melyet Szabó Imre alezredes és Kovács Tibor főhadnagy dirigált. 

Szabó Imre
Fotó: Balogh Tamás

Az előadás után fantasztikus művészekkel és igazi nagy mesélőkkel beszélgettem.

Először is Kovács Zalán László tuba művészt, a fesztivál igazgatóját mutatom be önöknek!

Kovács Zalán László
Fotó: Balogh Tamás

Azután Szabó Imre alezredest a Magyar Honvédség Központi Zenekarának karmesterét a hibátlan megjelenése okán boldogan választanák egy romantikus film szerepére is. Mellette kiváló művész, (persze a vezetése alatt lévők is azok) és így együtt ez alkalommal is hatalmas sikert arattak. Tegyük hozzá, hogy szerencsére rendkívül jó mesélő is.

Bánfi Csaba
Fotó: Balogh Tamás

Végül, de nem utolsó sorban Bánfi Csabát, a zenekar még fiatalnak mondható trombitaművészét. Aki, amikor egy kis lehetősége van rá, szívesen áll eléjük, hogy a kiváló énektudását is bemutassa, amivel a fim és popzenék klasszikusait idézi meg. döbbenetes sikert aratva a maga és a zenekar számára! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában