Terepfutóverseny

2024.08.27. 07:00

Éljünk egészségesebben! – sportlaboros tanácsok

Egy a legforróbb kánikulában, aznap is a 10.00-13.00 óra közötti időszakban, a Paks és Dunakömlőd között lebonyolított a Lussonium Trail 2024 terepfutóversenyen találkoztam a Mozdulnék Sportlabor munkatársaival, akik ingyenes állapotfelmérést és tanácsadást kínáltak az érdeklődők számára. A csoport vezetőjével, dr. Uhlár Árpáddal beszélgettünk.

Balogh Tamás
 

Mire vagy kíváncsi?

– Arra, hogy mennyi hamburgert ehettek még a nyáron, mennyi a test zsír tömegetek, százalékotok, az izomtömegetek, a csontoknak az ásványi anyag tartalma. És, ha mellettem erre ti is kíváncsiak vagytok, akkor szívesen várlak benneteket a kolléganőimmel együtt, akikkel testösszetételt tudunk nektek nézni, artériás életkort, hogy az ereitek milyen állapotban vannak, illetve egy általános kézerőt is tudunk nektek nézni. Ezzel tudunk nektek abban segíteni, hogy a következő futóversenyre még jobb formába tudjatok kiállni. 

Eddig halálosan bírtalak, mert egy jó fazon vagy, de ha ezeket az információkat kiszeded belőlem, és ráadásul a fejemre olvasod, akkor azt hiszem megkezdődik az örök harag!

– Figyelj csak: a számok nem hazudnak… Megpróbálunk úgy visszajelezni, hogy az abszolút építő jellegű legyen. és titeket segítsen. Én mindig azt szoktam mondani, hogy ez már többször elhangzott, amit az előbb tőled hallottam. Előfordul, hogy az emberek nem mernek hozzánk jönni, mert nem akarnak a negatív eredményekkel szembesülni. A struccpolitika ebben sem működik, mert ha bármilyen szempontból a saját életünkön szeretnénk változtatni, akkor azt javaslom, hogy gyertek, nem baj, ha rossz az eredmény, legalább van egy aktuális riportunk, tudtok rajta dolgozni egy-két hónapig és utána visszamérjük az eredményeket, hogy mennyit fejlődtetek.

Praefectus férfi dobogósok: 1. Vajda Zoltán (b) 2. Prantner Gábor (k) 3. Szabó Dániel (j)

A tanácsok

Elképzelem, hogy megnézed az adataimat, aztán félrefordulva felsóhajtasz, hogy te jó Isten! Ezen túl mit adsz nekem, tanácsokat, vagy elmondod, hogy mi legyen a hamburgerrel?

– Abszolút így van, hiszen egyrészt vannak műszeres mérési eredményeink, amiket a kollégáimmal kiértékeljük és együtt megbeszéljük. Sport, életmód és táplálkozás tanácsadást nyújtunk. Van velünk dietetikus és gyógytornász kolléganőnk is. Tehát, ha szeretnétek ebben egy pici segítséget kapni, akkor feltétlenül forduljatok hozzánk. 

Gyermekkortól sportosan

Ezek szerint általában ódzkodunk a realitástól, de nélküle viszont igen nagy bajba kerülhetünk!

– Így van. Egy futóversenyen beszélgetünk, ahol sok sportos ember gyűlt össze, ami egy nagyon örömteli hír, de a magyar népesség több, mit ötven százaléka elhízott, vagy túlsúlyos. Minden tízedik ember cukorbeteg. Sajnos minden tízedik ember alkohol problémákkal küzd. Nem is akarom ezt tovább ragozni, de annyi a lényeg, hogy ha hajlandóak vagyunk szembenézni ezekkel a nehézségekkel, akkor utána tudunk találni megoldásokat a felmerülő problémákra. Tehát ezeket azonosítanunk kell, mert utána van rá segítség. Tudtok kérni tőlünk és mi meg is fogjuk adni azt.

Segítő stáb

Csodaszerek helyett

Nem mondod, hogy van olyan tudományos masina, amit ha rám kapcsoltok, akkor az villogó sárga fények mellett kiírja, hogy „öreg, az a napi nyolc sör egy kicsit sok”!

– A helyzet az, hogy valóban, konkrétan ilyen nincsen. Azt viszont megszokták kérdezni, hogy van-e olyan pirula, amit belehet venni és attól egyből meggyógyulok és lefogok fogyni tizenöt kilót? Ez így nem megy, mert általában az életben a nagyon értékes dolgokért nagyon-nagyon meg kell dolgozni! Így van ez az emberi kapcsolatokban és az egészségünkkel is. 

Mindenképpen azt javaslom és mondom nektek, hogy ti alakítsátok a saját sorsotokat, mert nagymértékben rajtatok múlik és tőletek függ, hogy meddig fogtok élni, hány unokát neveltek föl, és milyen életminőséget biztosítotok a magatok számára!

Nyilvánvalóan az örök életre nincs meg a módszered, de egy viselhető életmódra gondolom igen.

– Így van. Pontosan tudjuk azokat a tényezőket, amiket betartva egy viszonylag hosszú, produktív és aktív életet tudunk élni. Azt hiszem, hogy talán nem is kell, hogy az öröké valóságban gondolkodjunk, mert ha van egy az előbb említett módon eltöltött nyolcvan-kilencven évünk, akkor már megtettünk mindent az életben és az már bőségesen elég.

Amikor kimondod a az említett életkorokat, sokan fölkaphatják a fejüket…

– A helyzet az, hogy ez tőlünk nyugatabbra és északabbra sem egy lehetetlen dolog. Azt gondolom, hogy mi Magyarországon is vagyunk annyira tehetségesek és intelligensek, mint bárhol máshol a világon és ezt azért is mondom, mert ebben van egy kis személyes tapasztalatom is. 

A különbség egyszerűen talán csak annyi, hogy mi valamiért nehezebben kérünk segítséget, és az életmódbeli tényezőink másmilyenek, mint az ebben a dologban előttünk járóké. Ezek olyanok, amiken tudunk változtatni,   és ezt javaslom is nektek.

A „mumusok”

Melyik az ijesztőbb az átlagember számára: az egészségének a veszélyeztetése vagy a csípős megjegyzések, a „hogy nézel már ki”?

– Én azt gondolom, hogy a testi, a mentális, a lelki egészség és a szépség összetartozik. Ezt talán az is alátámasztja, hogy a megelőző orvoslás is  egyre inkább a pszichoszomatikus betegségekben gondolkozik, vagyis abban, hogy a mentális állapotunk a gondolataink nagyon erősen összefüggenek a testi megjelenésünkkel és ez fordítva is igaz. 

Egy viszonylag beteges test, vagy egy betegség a lelkünket eléggé eltudja nehezíteni, de ebben az a jó hír, hogy ha bármelyikre odafigyelünk, akkor azzal a másikat is tudjuk fejleszteni.  Tehát a szépség ilyen szempontból elérhető, mert az egészséggel kéz a kézben jár.

Érlelem magamban a nehéz problémákat

Ha eddig azt gondoltam, hogy hibátlan a külsőm, és egy nagyon vitális fiatalember vagyok. De holnap ráébredve a valóságra, hol keressem meg a hivatalodat, hogy segíts Doki!

– Minket az országban kétszázhúsz rendezvényen találhattok meg. Az a fő feladatunk, hogy körbeutazzuk az országot a sportversenyekre, senior -  nyugdíjas rendezvényekre és egészségnapokra. Olyan mérőeszközökkel települünk ki, amelyeket ezeken a helyszíneken is tudunk használni. 

Visszajelzéseket adunk a számotokra, tudtok tőlünk kérdezni, mi pedig javaslatokat teszünk nektek és megpróbálunk segíteni abban, hogy szebben, produktívabban és gazdagabban éljétek a mindennapjaitokat. 

Mozdulnék Sportlabor: ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás

Ingyenes egészségügyi állapotfelmérést és személyre szabott életmódtanácsokat kínál az országszerte számos helyszínen elérhető Mozdulnék Sportlabor kezdeményezés – hívta fel a figyelmet Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a programot bemutató sajtótájékoztatón Budapesten.

Az államtitkár közölte: próbálják megteremteni a feltételeit annak, hogy az emberek minél többet mozogjanak, és minél egészségesebben éljenek. Ezért a népegészségügyi termékadó bevételeiből elindították a Mozdulnék programot, aminek keretében egészségügyi és sportszakemberek végeznek méréseket a lakosság körében. A 15-20 perces állapotfelmérés után mindenki személyre szabott életmódtanácsokat kap – magyarázta. 

Révész Máriusz hangsúlyozta: a program nagy előnye, hogy az érdeklődőknek nem kell bemenniük egyik egészségügyi intézménybe se, hanem a sportlabor települ ki sokak által látogatott helyszínekre – például strandokra, falunapokra, irodaházakba, iskolanapokra – és ott lehet igénybe venni a szolgáltatást.

Az államtitkár kitért arra is, hogy sokan a korábbi betegségük vagy sérülésük miatt nem merik rászánni magukat a mozgásra, mert attól tartanak, ártanak maguknak a sportolással. „Az a rossz hírem van, hogy Netflixtől nagyon kevés betegség gyógyul” – jegyezte meg Révész Máriusz. (Forrás: MTI)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában