Nosztalgia, vidámság és közművelődés

2024.08.21. 20:00

Jubileumi Köz-tér a művelődési ház udvarán

Ünnepeljük együtt a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár jubileumát szeptember 7-én!

Molnár Emese

50 éves a József Attila Könyvtár és a Munkás Művelődési Központ A fotón: Kováts Rózsa és Tóth Éva

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A város építésével párhuzamosan datálódik a helyi kulturális élet kialakulása is. Egyre nagyobb igény mutatkozott a kultúra, a közösségi programok, a klubfoglalkozások iránt, amelynek eredményeként 1974. november 4-re elkészült a mai József Attila Könyvtár és a Munkásművelődési Központ épületegyüttese z Apáczai Csere János úton. Akkor még Munkásművelődési Központ és Központi Könyvtár néven kezdték meg itt a közművelődési feladatok ellátását, szervezetileg egységes működtetéssel.

Hivatás és szenvedély

Abban az évben indult egy olyan klub a művelődési házban, amelynek vezetője talán még nem is tudta, de életre szóló hivatását is megtalálta az intézményben: az ifjú Kováts Rózsa már ekkor elkötelezte magát az MMK-ért, ami a második otthonát jelentette. 2003-tól dolgozott itt főállásban, 2015-től pedig vezeti is az intézményt.

A gyermekkönyvtár olvasójaként lépett be először a könyvtár ajtaján Tóth Éva, aki 1987-ben kezdett dolgozni ebben a kulturális intézményben. Azóta sem váltott munkahelyet, mindig is a könyvtár volt a szenvedélye, amelynek mára vezetője is.

Megannyi élmény, meghatározó személyek és rendezvények emléke él élénken a hölgyek szívében, akik most az ötvenéves évforduló alkalmából egy különleges programra hívnak minden érdeklődőt a nosztalgia, a vidámság és a közművelődés jegyében. Az egyedisége már abban is megmutatkozik, hogy 1995-ben szervezetileg kettévált, önállósult az MMK és a könyvtár, mindegyik végezte a maga kulturális feladatait, ám erre a születésnapi programra összefogtak, egyesítették erőiket és felszereléseiket, hogy egy igazán emlékezetes délutánnal szolgálhassanak szeptember 7-én a látogatóknak.

Köz-tér

A József Attila Könyvtár hagyományos programja az ősz eleji Könyvtér. Tulajdonképpen ez szolgálja a jubileumi rendezvény alapját, csak most nem a Városháza téren, hanem az MMK és a könyvtár udvarán fogják megtartani, éppen ezért kapta a Köz-tér elnevezést a kulturális esemény. 14 órakor lesz a megnyitó, majd "Mi muzsikus lelkek" címmel Kiss Péter és Farkas Erik műsorát élvezheti a közönség. A "Hozz egy jó könyvet!" felhívással az olvasás világnapjához kapcsolódnak, amelynek során a könyvbarátok felolvashatnak kedvenc műveikből, de a helyszínen is lesznek hozzá kiadványok. 16 órakor a Kámfor Bábszínház szolgál népmesés marionett bábjátékkal (Kacor király és a kalóz címmel), majd 17 órától a Góbé Folkside, a Góbé zenekar népzenei formációja lép fel. 18:30-kor az ikonikus Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes kapja a főszerepet, majd 19 órakor élőszavas mesét hallgathatnak a kicsik Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros előadásával. 19:30-kor a Kelemen Angelika Jazz Quartet fog koncertezni, ezzel zárul a jubileumi esemény. A délután folyamán természetesen több játékos, szórakoztató programelemek közül is választatnak az érdeklődők, lesznek például kézműves foglalkozások, csillámtetoválás, pecsételős-menetleveles ügyességi akadálypálya, népi fajátékok, barangolás a könyvtár pincéjétől a padlásig. Ekkor az épületegyüttesen belül megnyitják a könyvtár és az MMK közti átjárót is, illetve rengeteg archív fotón keresztül szemléltetik a két intézmény elmúlt ötven évét. Kováts Rózsa és Tóth Éva elmondta, a jubileum jegyében lesz még egy olyan ünnepség is, amelyre elhívják az intézmények egykori vezetőit, dolgozóit is, ahogy a november 4-i évfordulón is tartanak kisebb megemlékezést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában