Zenei világnap

3 órája

Térzene és virágültetés - képgalériával

Lassan negyven éve, 1975 óta világszerte mindenütt megünneplik a Zene világnapját október elsején. Természetesen a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola sem maradt ki idén sem az ünneplésből.

Balla Tibor

Fotó: Laczkó Izabella

Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az UNESCO október 1-jét a Zene világnapjává nyilvánította.  Menuhin 1975-ben az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsában töltött be elnöki tisztet és így hívta életre a Zene világnapját, azóta a bolygó számos pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a zene egyetemes jelentőségére az emberi kultúrában, valamint arra a csodára, hogy a zene összeköt bennünket. A világ különböző részein zenészek, iskolák és közösségek egyaránt részt vesznek a megemlékezésben, koncerteket, workshopokat és más zenei eseményeket szervezve, ezzel népszerűsítve a zene pótolhatatlan szerepét az életünkben. 

Fotó: Laczkó Izabella

A hegedűművész beszédében többek között így fogalmazott: "Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói... ...Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez."

A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei a délután folyamán névadójuk, Sándor Frigyes szobrának tövében adtak koncertet a szépszámmal összegyűlt közönség számára, akik az októberi kellemetlen, hűvös időjárás ellenére kitartottak a jó egyórás műsor végéig. Mini koncertet adott a vonószenekar Pomposné Zelena Erzsébet vezetésével, a harmonikazenekar Juhos Melinda dirigálásával, a fuvolazenekar Sütő Balázs irányításával, Gál Benedek, Kele András és tanáruk, Tótin István a klarinét és a szaxofon csodáit mutatták meg, zárásként pedig az iskola bigbendje mutatta be tudását Balogh Zoltán András segítő vezényletével.

A koncertek után átvonultak az iskola épületének másik végébe, a "lakatolós" térre, ahol a tanulmányaikat kezdő növendékek árvácskákat ültettek a virágládákba, szimbolikusan gyökeret eresztve az intézményben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában