2023.08.01. 15:41
Az olasz meló is sikerrel elvégezve, újabb győzelem és Kardos gólok az Eb-n
A DFVE játékosa, Kardos Laura három góllal zárta a mérkőzést
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő
A törökországi U17-es női vízilabda Európa-bajnokságon a spanyolok legyőzése után második mérkőzését is magabiztosan megnyerte a magyar válogatott, amelynek keretében három DFVE játékos, Eikel Anna, Kardos Laura és Dominika szerepel.
Magyarország – Olaszország 13–7 (2–3, 6–1, 2–1, 3–2)
Az első negyed hasonlóan alakult, mint a spanyolok elleni mérkőzésen. Aztán a következő nyolc percben robbantottak a lányok, előbb egyenlítettek, majd átvették a vezetést, a játékrész végén pedig Kardos L. duplájával 8–4-ra módosult az állás. A térfélcserét követően magabiztos előnye tudatában nyugodtan játszhatott a csapat, a harmadik és a záró negyedben is még egy-egy gólt tettek a magyarok a különbség közé, így újabb fölényes sikerrel zárta a meccset a dr. Sike József – a DFVE korábbi edzője, az Eger bajnokcsapatának vezetőedzője – által írányított alakulat. Kardos L. három góllal zárta a mérkőzést. Győzelmével a válogatott már biztosan az első helyen végez, így egyből a negyeddöntőbe jutott.
A csoport utolsó találkozóján az addig két vereséggel álló Horvátország lesz az ellenfél kedden este.