Felkészülés

2024.08.30. 21:06

A DKKA győztes bajnoki főpróbája

Pénteken este sikerrel zárták a NEKA otthonában utolsó felkészülési mérkőzésüket a DKKA női kézilabdázói.

Gallai Péter

Magabiztos győzelmet aratott a dunaújvárosi csapat

Fotó: DKKA

Az NB I jövő szombati rajtjára készülő Kohász zárt kapuk mögött lépett pályára Balatonbogláron, a másodosztályban induló fiatal akadémisták ellen. Mindkét csapatnak ez volt az utolsó felkészülési találkozója, azaz éles főpróbája a bajnoki küzdelmek előtt.

Gulyás Péter, az újvárosiak szakvezetője lapunknak azt mondta a meccs előtt, hogy ezúttal is győzni szeretnének, mert annál jobb csapatépítő nincs. - Már összeállt a kép, mindenkinek látom a helyét, és a lányok is tisztában vannak azzal, kire, hol számítunk. Már a formába hozás időszaka van, a cél, hogy precízebben, pontosabban játsszunk.

Nos, az első félidőben a hazaiak remekül helytálltak erősebb ellenfelükkel szemben, a harminc perc alatt potyogtak a gólok. A szünet után még vezettek is a hazaiak, de aztán a nagyon komoly védekezést bemutató DKKA - nyolc gól egy félidő alatt - fordított, majd fokozatosan növelte előnyét és magabiztos sikert aratott az efáradó bogláriakkal szemben. A NEKA-nál Berei Krisztina még az első félidőben kisebb fejsérülést szenvedett, emiatt kilenc mezőnyjátékosuk maradt a folytatásra.

NEKA–DKKA  27–35 (19–19)
NEKA: Torda – Katona 1, Panyi 4 (2), Bozsodi 3 (1), Alaxai 1, Molnár F. 5, Berei 1. Csere: Hornyák (kapus), Győri 4, Molnár R. 3, Farkas E. 2, Jelena 3. Vezetőedző: Bakó Botond.

DKKA: Oguntoye – Arany 6 (1), Agócs 4, Borgyos 2, Somionka, Gerháth 2, Sallai 3. Csere: Weininger (kapus), Lakatos 1, Gajdos 2, Kpodar 3, Luchies 3, Szalai B. 2, Török F., Kellermann 3 (1), Masna, Horváth A. 1, Paróczy 3. Vezetőedző: Gulyás Péter.
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2.
Kiállítások: 4 perc, illetve 10 perc.

Gulyás Péter így értékelt a klub honlapján: - Elégedett vagyok a teljes felkészülésünkkel a közelgő bajnoki szezonra, ez a mérkőzés is nagyon hasznos volt számunkra. Várjuk az MTK elleni találkozót!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában