2024.09.26. 15:00
A veteránok hét dobogója
Hét éremmel zárták szereplésüket a DKSE veterán birkózói a Kiskunhalason vasárnap megrendezett kötött- és szabadfogású országos bajnokságon, amelyen harmincöt egyesület sportolói léptek szőnyegre.
A dunaújvárosi klub versenyzői kötött- és szabadfogásban is megméretteték magukat az országos bajnokságon. A legfiatalabbak között A korcsoport 35-40 évesek) a 88 kilogrammos mezőnyben két sportolónk küzdött az érmekért. Fehér Krisztián – a DKSE edzője – több mint tíz kilót fogyasztott azért, hogy a megfelelő súlyban versenyezhessen.
Több mérkőzést is nyert, kötöttfogásban a döntőben azonban nem bírt törökszentmiklósi ellenfelével, ezüstérmet szerzett, szabadfogásban pedig negyedik lett.
Ugyanebben a súlycsoportban „újoncot” avattak Krisztián Attila személyében, aki tizenhárom év kihagyás után tért vissza a szőnyegre.
Mindhárom gyermeke a birkózó szakosztály edzéseit látogatja, ennek köszönhetően ő is elkezdte az edzéseket. Annak ellenére, hogy a versenyre jelentős súlyfeleslegtől kellett megszabadulnia és a kezdést megelőző este belázasodott, kiváló teljesítményt nyújtott. Remek mérkőzéseket vívott, aminek meg is lett az eredménye. Élete első veterán országos bajnokságán kötöttfogásban negyedik helyen végzett, szabadfogásban bronzérmet szerzett.
A C kategóra (45-50 évesek) 130 kg-os súlycsoportjában Papp Gyula lépett szőnyegre. A tavaly decemberi vállműtétjét követően nem volt ugyan száz százalékos állapotban, mégis vállalta a megmérettetést. Mindkét fogásnemben a második helyen végzett.
A D kategória (51-55) 88 kg-os súlycsoportjában Angyal László képviselte a DKSE-t és szerezte meg a csapat egyetlen aranyérmét, ötöttfogásban állhatott a dobogó legfelső fokára, míg szabadfogásban ezüstérmet szerzett. Az egyéni pontszámok alapján a csapatversenyben a DKSE harmadik lett. A csapatot Nagy Norbert és Mátyás Gábor edzők készítették fel.