Szőnyegen

2 órája

Diákolimpia: hat érem a fiatal birkózóktól

A DKSE és fiókszakosztályai eredményesen szerepeltek az U10-es és U11-es országos szabadfogású diákolimpia döntőjében.

Gallai Péter

A DKSE küldöttsége

Fotó: DKSE

Október 19-én rendezték meg Zalaegerszegen az U10, U11 országos szabadfogású diákolimpiai döntőt, az V. Zrinszki Alapítvány Kupát. A DKSE és fiókszakosztályai (Gurics György BDSE, Enying VSE) összesen tizenhárom fiatallal indultak a versenyen. A két korcsoportban kétszázharminc birkózó palánta mondta el az olimpiai esküt az ünnepélyes megnyitón. Az eseményt megtisztelte Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és négyszeres Európa-sbajnok birkózó, a Kozma István Birkózó Akadémia szakmai igazgatója, akinek buzdító szavai után megkezdődtek a küzdelmek. 

diákolimpia
A Gurics GyBDSE Lőrincz Tamással, aki részt vett a diákolimpiai döntő megnyitóján 
Fotó: DKSE

Ami az eredményeknél is fontosabb ebben a korosztályban, hogy sokszor nagyon tudatos, jól felépített birkózást mutattak a fiúk és a küzdeni akarással sem volt probléma.

Tombor István vezetőedző beszámolója szerint ugyanis láthattak utolsó pillanatban megnyert meccset és 2-11-es állásról megfordított mérkőzést is. A helyezésekre sem lehet panasz, hiszen egy arany-, három ezüst-, két bronzérem mellett sportolóik szereztek még egy negyedik és két ötödik helyezést is. A Felkészítő edző Fehér Krisztián, Kiss Károly, Telekné László Csilla, Sipos Zsolt, Piros Tibor, Dudás György, illetve Tombor István volt.

Az EVSE képviselői
Fotó: DKSE

Diákolimpiai eredmények

  • 63 kg: 1. Szloboda Lóránt (DKSE)
  • 46 kg: 2. Kovács Bene Árpád (DKSE)
  • 29 kg: 2. Erdősi Krisztofer (EVSE), 3. Visnyei Zoltán (Gurics GyBDSE)
  • 69 kg: 2. Pálfalvi Csaba (EVSE)
  • +69: 3. Kéri Dániel (DKSE)
  • 50 kg: 4. Bayerle-Berecz Levente (Gurics GyBDSE)
  • 32 kg: 5. Katona Kristóf (DKSE)
  • 35 kg: 5.  Szalona Mihály (Gurics GYBDSE)

Nem sikerült a legjobb hat közé jutnia: Hir Tamás György (35 kg), Szélpál-Stadler Benett (35 kg), Várnagy Ákos (35 kg), Szabó Maximilián Brendon (32 kg).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában