2020.07.21. 14:04
Kovács Barnabás Zalaegerszegen folytatja
Az augusztus első vasárnapján kezdődő bajnoki szezon előtt újabb távozót jelentett be az Dunaújváros PASE NB III-as labdarúgócsapata. A klub tehetséges labdarúgója, Kovács Barnabás a Zalaegerszegi TE együtteséhez igazolt.
Kovács Barnabás (balra) is sokat harcolt a mezőnyben
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap
A fiatal játékos a téli szünetben próbajátékon vett részt a holland FC Twente együttesénél, tehát várható volt, hogy nem sokáig marad a DPASE kötelékében. Az újvárosiak NB III-as csapatában a 2019/2020. évi „csonka” szezonban tizennyolc bajnoki és öt Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára a tizenhét éves játékos. Ezeken a találkozókon három gólt szerzett. Korához képest rendkívül érett játékot produkált, amivel felhívta magára a figyelmet, így természetes, hogy a fejlődése érdekében magasabb osztályba igazolt.
A dunaújvárosi együttes szerdán újabb felkészülési találkozón lép pályára. Lőrincz Emil tanítványai ezúttal idegenben, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatával mérik össze a tudásukat. A másodosztályú együttes elleni találkozó 17 órakor kezdődik.
Vezető képünk archív.